Alsó hangon is tízezres nagyságrendben élnek fiatalok a térségben, akik szentül hiszik, hogy az elmúlt tíz-tizenöt évük eseményeinek nem szabad megrekedniük a kocsmafüstös anekdotázások szintjén, mert a vak is látja, hogy mozivásznon van a helyük. Ne legyenek illúzióink: ritkán van igazuk. Vajon Szabó Simon ("az a nagydarab srác a Moszkva térből?") is ebbe a hibába esett, vagy egy szerencsés kisebbség része - vagy ez nem is érdekli?
Mindenki a magáét
Mi mentheti meg tehát egy filmet, amely csupa olyan sztoriból (-töredékből, -kezdeményből) építkezik, amely első blikkre kizárólag az alkotónak, az ő kis környezetének fontos? Például, ha valamelyik karakterben önmagunkat, valamelyik szituációban saját emlékeinket véljük felfedezni. És lássuk be, ilyenkor a leggyengébb lábakon álló analógiák is elegendőek; a néző azonosulni akar, mindig. Ha nem is feltétlenül a leszbikus lánnyal, akkor a megcsalóval, ha nem a megcsalóval, akkor a megcsalttal, ha vele sem, akkor az aluljáróban breakelővel, akit szétver a skinhead, és végső esetben a skinheaddel, aki. Valahol csak ott vagyunk, megbúvunk, és "hajtogatjuk a magunkét". (Helyben vagyunk.)
Először azt akartam írni, a film egy kiáltvány, nemzedéki, urbánus stb. kiáltvány, de rájöttem, ez hülyeség. Nem kiált itt senki (a föld dübörög stb.) Inkább helyzetjelentés: itt tartunk most. Ne kerteljünk, a szemlén többen vélték úgy: ez kevés. Szerintem viszont kevés akkor, ha sok-sok állami támogatásból valaki világmegváltást és/vagy baromira fontosnak hitt önkifejezést akar lenyomni a torkunkon, és addig szorítja, amíg meg nem értjük (a gyakran nincs-is-mit). Ha valakik viszont tényleg low-budget módon, haveri segítségekkel, amatőrszínészekkel és egysnittesekkel hoznak létre egy filmet, ami hangsúlyozottan nem akar semmit a szánkba rágni, akkor ezzel semmi probléma. Sőt.
Átadom a szót...
Márpedig Szabó Simon bevallottan nem akart sokkal többet, mint elmesélni néhány sztorit abból a sokezerből, amelyek az elmúlt tizenakárhány évben estek meg vele, körülötte. A rossz hír az, hogy ezek ritkán érdekelnek ám Kubától Koreáig tömegeket - de hát istenem, nem lehettünk ott mindannyian a spanyol polgárháborúban, hogy írjunk egy Akiért a harang szól-t. Arról meg ki tehet, hogy a kilencvenes-kétezres években Pesten baromira nem történt semmi... A koncepció tehát: hétköznapi helyzetekből hétköznapi konfliktusok. Aztán kiderül, attól ezek még marhára tudnak fájni. (A hétköznapok: azok bírnak a leginkább fájni.)
Mert egyébként megkockáztatom, nincs egyetlen olyan történetszálunk sem, amely önmagában megérne egy egész (akár kis-)filmet. És hogy erre mennyire megoldás az, hogy akkor írunk rögtön hetet, gondolván, azok majd jól megtámasztják egymást, arról megint csak megoszlanak a vélemények. Dramaturgilag van benne ráció, hiszen egyik szál sem hagy időt, hogy ráunjunk. Meglepő egyébként, hogy ezek a mini-mesék még csak nem is kapcsolódnak egymáshoz, noha megannyi Ponyvaregény- és vagy Korcs szerelmek-utánérzéssel a hátunk mögött nyilván ezt várnánk. De nem, sehol nem futnak össze, legfeljebb ha nagyon bele akarjuk magyarázni mondjuk a Budapest-motívumot (ne akarjuk).
A klikkekbe rendeződött szereplők élik saját életük, mi pedig mint egy körkapcsolás megyünk végig rajtuk, nézzük őket pár percig, aztán tovább lépünk. Másfél óra elteltével (hosszabbítás lehetséges) pedig minden helyszínen szépen véget érnek a történések. Kinek jól, kinek rosszul. Kinek-kinek kedve szerint. (Az azért zavaró, hogy amíg az egyik történet alig negyed órát, addig a másik akár napokat-heteket ölel fel.)
Jólesően személyes
Tetszik ugyanakkor, hogy semmit nem magyaráz túl; számos infó marad a fantáziánkra bízva, vagy legalább is homályosan, maszatosan. Moziból kijövet előéleteken, el nem mondott háttértörténeteken és viszonyokon rághatjuk magunkat, vagy éppen hogy a kamera elől végül elmenekülő és a sötétbe vesző párról találgathatjuk, ugyan mégis hova futnak...? (Mert akkor megyünk mi is.)
Viszont ha már ezt elérte a nézőben, akkor nem lehet kérdés, hogy a Papírrepülőknek van keresnivalója a placcon. Továbbmegyek, annyira jólesően személyes, hogy mindenki, aki teheti, nyugodtan forgathatna egyet. De tényleg csak egyet.
Kinek ajánljuk?
- Budapestieknek, fiataloknak.
- Breakeseknek, tilososoknak, undergroundosoknak.
- Kísérletező kedvű, nyitott szemléletű filmrajongóknak.
Kinek nem?
- Rázkódó kamerától viszolygóknak.
- Elsőfilmestől égszakadást-földindulást elváróknak.
- 35 felett.
7/10
