Nejat, a török származású germanisztika-professzor Selim Özdogan "A kovács lánya" című regényét viszi ajándékba Hamburgban élő apjának, Alinak. Nemcsak azért érdekes ez, mert a könyv és a film között rengeteg az áthallás, hanem azért is, mert az ajándék jellege képet ad a közegről, amelyben a film játszódik. Özdo?ant török neve ellenére német íróként tartják számon, hiszen Németországban él, könyveit németül publikálja, "A kovács lányá"-t is csak utólag, 2007-ben fordították le és adták ki török nyelven. Ali tehát hazájától távol, fordításban kapja meg "földije" regényét, amely nem kevés hasonlóságot mutat eddigi életével, és azzal, ami ezek után rá és a film többi szereplőjére vár.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a különböző cselekményszálakat - a legerősebb hatás elérése érdekében - egymáson át-átszövő, az időrendet megbontó, furmányos történetmesélés újabbkori népszerűségét Guillermo Arriaga alapozta meg Korcs szerelmek című filmjével. Fatih Akin, aki első nagy, és azóta is legemlékezetesebb sikerét lineáris cselekményvezetésű, a szó legtöbb értelmében véve klasszikus drámájával, a "Fallal szemben"-nel aratta, ezúttal - "Szerelem, halál, ördög" trilógiájának második részében - Arriaga módszereit (és tanácsait) használva, ha lehet ilyet mondani, játékosabban kezeli a tragédiát.
"A másik oldalon"-ban az író-rendező két haláltörténetbe szőve mutat be élethelyzeteket. Ali új barátnője, Yeter az első áldozat, akinek halála után Nejat visszaköltözik Törökországba, hogy megkeresse Yeter lányát, Ayten-t. A lány eközben éppen Németországba tart az anyjához, így ismerkedik meg a másik gyilkosság leendő áldozatával. A török asszonyt német, a német lányt török földön éri a halál, Németország és Törökország között utaznak a szereplők.
A két haláleset fontos szerepet kap, de egyik sem juttatja nyugvópontra a cselekményt (ahogy egy igazi főhős halála tenné), és nem is kizárólag az a funkciójuk, hogy motiválják a főhőst (amit egy mellékszereplő halálával szokás elérni). Épp ez az egyik legfőbb sajátossága az itt használt elbeszélési módnak: megszűnteti a szereplők közötti alá- és fölérendeltséget. Ez a látókörtágítás, azon kívül, hogy óhatatlanul elveszi az elsődleges tragédia élét, egyértelműen alkalmas arra, hogy - ha nem is feltétlenül pontosabb, de - átfogóbb képet nyújtson a témáról, amit az adott film körbejár.
Fatih Akin azonban még ennél is tovább megy. "A másik oldalon"-ban nem az aktuális (epizód)főszereplők adják át ilyen-olyan dramaturgiai csomópontokon a stafétát saját mellékszereplőiknek, hogy aztán azok más, de mégiscsak kapcsolódó történetekben főhőssé válhassanak, majd minden kis egység lezárásával végül összeálljon a kép. Itt a szereplők sosem kerülnek igazán középpontba, a történetek nem zárulnak le, csak ideig-óráig kikerülnek a látókörünkből.
Nem mintha egyik vagy másik halál ne rendezné át radikálisan a terepet, hiszen ezek változtatják meg a többiek életét, ezek mozgatják a szálakat. Inkább az a különös, hogy egész egyszerűen nem tudjuk hagyományos értelemben átélni sem az elmúlás, sem a veszteség fájdalmát, mert senkihez nem kerülünk egészen közel, közelebb, mint a többiekhez. Nincs egy nézőpont, amivel azonosulhatnánk, kénytelenek vagyunk fölülről, ránk erőltetett távolságtartással szemlélni az eseményeket, továbbmenni a történetben az élőkkel. A halál tehát rejtve marad, mert csak azt látjuk, amit visszatükröz: az életet.
