A különböző etnikumú népcsoportok egymás mellett élésének nehézségeiről, érdes szóval élve "őslakosok" és bevándorlók közti szinte kikerülhetetlen időszakos, vagy állandó ellentétekről írni forgatókönyvet, rendkívül hálás téma, amely során azonban kutya nehéz nem belegázolni térdig a közhelyek és a didaktika sallangjába. Detlev Buck, német rendező új munkája, a Kőkemény felállása azonban már eleve ezen túllépve kezdi meséjét.
Megtehetné, nagyon is adná magát, hogy egy leegyszerűsített történetében a csoportkonfliktusok törésvonalai a származás mentén legyenek kitapinthatóak, ám jól tudja, a világ ennél jóval összetettebb. Ilyesformán korunk nemzetiségileg sokszínű Németországa egy nagyon jelentős, sokat mondó, ám mégiscsak "puszta" színtér, s nem a téma maga.
Polischka anyjával, és annak épp aktuális pasijával él, legutóbb egész jó környéken, a férfi házában, egészen addig, amíg menetrendszerű szakítás és továbbállás be nem következik. Nagyot fordul a világ a tinisrác körül, útjuk ugyanis kénytelen-kelletlen Berlin szegénynegyedébe vezeti őket. Itt az iskolákat bandák, történetesen török srácok alkotta bandák uralják, terrorizálják a többieket, elszedik mobiltelefonjaikat (Polischkának persze olyanja nincs, honnan is lenne, ezért még pluszba kap pár pofont) és tornacipőjüket. A nem túl kemény, ám félős fiú hasonszőrű barátaival ott próbál kiutat találni, ahol tud: kisstílű csínyek, heves viták az anyával, alkohol. A "suliban a nagyok verik a kicsiket, az anya meg picit kurva" típusú Családi kör-szintű történetből aztán maffiamozi lesz, ha a fene fenét is eszik: Polischka egyszer visszaüt, ezt meglátja a helyi alvilág feje, akihez szőrmentén az említett iskolai keménygyerekek is kötődnek, s innentől kezdve az addig pofozózsáknak használt srác egyszeriben a helyi "don" védelmét élvezi. A fiatalembert pillanatok alatt magával rántja a bűnözés spirálja: drogot hord ki, és szedi be az érte járó pénzt a mohamedán keresztapa számára. Polischka persze élvezi az új helyzetet, nem fogja fel, milyen veszélyes játékot űz, csak örül a hirtelen jött tekintélynek, hogy végre nem neki kell félnie, ha végigmegy az utcán, hanem előle állnak félre az addig őt rettegésben tartók. Helyzetét azonban nagyban bonyolítja, hogy anyja most épp egy helyi rendőrrel kavar.
Buck egy többször lerágott maffiaklisé után nyúlt, egyúttal az italo-amerikai gengszterbandák világának romantikájából is merített, ám mindezt talán épp csak azért, hogy aztán idézőjelbe tehesse őket. Bár szeretne egy a mai Németországot nagyban foglalkoztató szociológiai problémákról szólni, mégis abból indul ki, hogyan képzeli a gondjainak megoldását az a frusztrált tinédzser, aki túl sok Gangxsta Zolee-t hallgat. Hisz lássuk be, ha valakit megvernek a suliban, talán még Berlin nyomornegyedében sem jelenti automatikusan azt, hogy drogfutár lesz belőle. Utcagyerekek nagyravágyó álmai, drogosok a szürrealitásig lezüllött világa, s Németország nagyon is valóságos etnosokkja keveredik a filmben, amelyben újfent megállapítást nyer, hogy az élet kemény, kőkemény.
