Idén másodszorra kapunk az arcunkba Hófehérke-feldolgozást, és bár a Tükröm, tükröm is csalódást okozott, Rupert Sandersnek azt is sikerült alulmúlnia. Néztem volna a plafont inkább.
Előre, mostohák
A Julia Roberts nevével fémjelzett Grimm-adaptáció Tarsem Singh kezei alatt az indiai néhány kreatív ötlete mellett azt is elmondhatta magáról, hogy igyekezett önironikusan közelíteni az alapanyaghoz, sőt időnként ki-kiszólt az narratíva keretei közül. Hogy összességében ez is kevésnek bizonyult a bárgyú elbeszélésmód és a gyerekmese műfajától még így sem elég távol helyezkedő megoldások árnyékában, az sajnos tény, de legalább igyekezett posztmodern betyárossággal idézőjelbe helyezni önmagát. A Hófehér és a vadász egy másik utat választott, a hülyéskedés helyett a thrillerét, ám ahhoz meg olyan félve nyúl hozzá, mint szűzlány a (öncenzúra). Nem lehet vér nélkül meggyilkolni egy királyt, aztán meg egész seregeket, ha épp azzal akarjuk megkülönböztetni magunkat a sajnálatos módon hasonló projekttel kijött konkurenciától, hogy fantasy-ra vesszük a figurát, de azt meg végképp nem lehet, hogy még mindig A gyűrűk ura rajongóit igyekszünk ellátni valami kalóriaszegény adaptációval, amíg megjön A hobbit. Illetve lehet, csak minek?
Telik az a rohadt idő
Tulajdonképpen nem a kaszabolást vagy a frontálisan mutatott meztelen Charlize Theron látványát hiányolom a filmből, hanem valamit, ami elterelte volna a gondolataimat arról, hogy vajon van-e otthon tej. Ha már a mostoha abban füröszti örökké fiatal testét. A show-t ugyanis épp úgy, mint Tarsem Singh mozijában, megint a rossz lány lopja el, mit lopja, eleve neki volt ez kitalálva, csak azt senki nem meri meglépni, hogy végül a szőke jöjjön ki jobban a buliból, mint a tinivámpír-filmből szalajtott almakóstoló, mert úgy már valami egész más sülne ki a dologból, annyira meg úgy tűnik, senki nem tökös. Pedig a következő kétszáz évben, ha valaki megint Hófehérke-adaptációt készít, hát vagy gyurmabábokkal tegye vagy némafilmben, lehet hogy pocsék lesz, sőt szinte biztos, de legalább érezni fogjuk rajta a szándékot, a középszer savanyú szaga helyett.
[img id=359136 instance=1 align=left img]A királynőre érdemes itt koncentrálni, az nyilvánvaló, az ő karaktere az izgalmasabb, érezzük ezt a színészválasztáson is. Őt speciel egész sikeresen szakították ki a mesekeretek közül, teljesen komolyan tudom venni motivációit, ahogy tíz körömmel kapaszkodik az ifjúságba, és menekül rettegve a menopauza, a bőrkiszáradás és a dohányzó korba lépett gyermek élményétől. De hát nem mindenki Madonna. Theron viszont egyébként még így is megmenti a produkciót annyira, hogy az ne kerüljön azonnal a feledés homályába, ő ugyanis egészen úgy tesz, mintha ez egy komoly film volna, amely ennek megfelelő alakítást igényel. Öröm nézni, ha csábít, ha fenyít, ha haldoklik, egészen mint amikor szappanoperákba hívnak vendégszerepelni igazi színészeket.
Farsangszezon
A többi figura tulajdonképpen értékelhetetlen, Hófehér egy bamba könyvtároslány, a királynő bátyja épp, mintha egy középiskolás társulat tagja adná elő egy pedofil náci paródiáját, a macsón borostás és bőrbe öltözött vadászt, illetve herceget pedig időnként épp úgy nem tudtam megkülönböztetni egymástól, mint két koreai halárust. A törpék megjelenésekor először attól tartottam, most aztán tényleg újra nézhetjük ugyanazt, amit már Tarsem Singh-nál is láttunk, később pedig elmorzsoltam egy könnycseppet, hogy bárcsak tényleg így történt volna. Hófehér végül általános megdöbbenésre megy át Jeanne d'Arcba, ezzel adva meg a kegyelemdöfést. Almát nekik.
Kinek ajánljuk?
- Az Alkonyat-közönségnek.
- Grimm-kutatóknak.
- Charlize Theron-rajongóknak.
Kinek nem?
- Akik idén egyszer már végigszenvedtek egy hasonlót.
- Akik elhitték, hogy thriller készül.
- Akik hoznák a kisgyereket, mert hát Hófehérke.
4/10
