Két régi jó cimbora, a válása óta neurotikus érzékeny lelkületű irodalomtanár, Miles és a szakmáját tekintve sikertelen színész, az egykori egyetemi csoporttárs, Jack útra kel, hogy felfedezze a kaliforniai borvidéket, és titokban még egy utolsó durva csajozós bulit csapjon Jack vészesen közeledő esküvője előtt. A borra a szenvedélyes borrajongó Miles, a nőkre Jack apellál - végül mindkettőjüknek bejön az utazás, bár azért egy kicsit el is szúrják a dolgot.
Valahogy ilyen lenne a Jóbarátok klasszikus Joey-Chandler párosának nagy kalandja a negyvenes éveikben, s ez az elméleti összehasonlítás is azt hivatott jelezni, hogy remek, szívhez szóló megható-komédiával állunk szemben, ami legalább oly ritka a nagyravágyó, gigászi mozicsodákban gondolkodó amerikai filmgyártástól, mint az a bizonyos tíz esztendeig sikeresen futó szituációs komédia-sorozat.
Szerencsére a független filmesek tábora még tartja a frontot, s köszönhetően kitartó küzdelmüknek, kapunk néha egy-egy kortynyi boldogságot. Ezúttal borban érkezett el az igazság pillanata, illetőleg egy borról szóló filmben, mit filmben, egy ódában, mely látszólag az isteni nedűt, a felszín alatt azonban az életet dicsőíti, annak minden édes és fanyar momentumával. Alexander Payne rendező, aki hasonló hangulatfilmekkel írta be magát a filmtörténetbe, mint a csendesen nosztalgikus Schmidt története, ezúttal sem törekedett frenetikusan lehengerlő sztori elbeszélésére, csupán néhány pohár jófajta bor után feltoluló tisztánlátását akarta megosztani közönségével nem másról, mint az élet nagy dolgairól, amit már sok helyütt mutattak be hatalmas és jelentéktelenebb rendezők. Payne filmjének eredetisége elsősorban a remek, keserédes atmoszférájában rejlik, melyet a két főszereplő egyszerűségében rejlő zsenialitása tesz feledhetetlenné. Remek film, kétségtelenül az év egyik szívmelengető meglepetése.
