A szobafogságban a legkönnyebb becsajozni és sorozatgyilkost ölni, mégis unalmasabb mindez a kukoricán térdeplésnél. A Disturbia egy kukkolós film tiniknek.
Három hónap szobafogságot kap a főszereplő gimnazista (Shia LeBeouf), ha eltávozik a harminc méteres körből, rögtön felhangzik a rendőrségi sziréna. Konkrétan végig egy szobában szenved, mert könnyes szemmel behúzott a spanyoltanárának, miután az halott apjával hozakodott elő. A szülő halála csúf dolog, tényleg embert tudnánk ölni ilyenkor, de ez azért túlzás. Mindegy, egy lelkibajos főhős még mindig izgalmasabb egy rejszolónál.
De itt egy lelkibajos rejszolóssal van dolgunk, mert a néző is érti, hogy a szexi csajt minden élethelyzetben megfigyelő csávó csak a 16-os karika miatt nem veri ki a vásznon. Eleve D.J. Caruso rendezőnek fontosabb volt az izgalmas kamarathrillernél, hogy jó csajt mutogasson és hogy fiatal srác szenvedjen (ne pedig az eredetijében megismert 48 éves eltört lábú James Stewart, vagy az első remake-ben szintén 48 éves, tolószékbe került Superman). A rendező egyébként csinált már egész izgalmas filmet Angelina Jolie-val (Életeken át), meg persze nagyon gyengét is Al Pacinóval (Pénz beszél).
Az egész filmben a legdühítőbb, hogy valaki még a szobafogságában is be tud csajozni, ráadásul azután, hogy bevallotta a csajnak, minden pillanatát kukkolta. És Sarah Roemer mosolyáért tényleg a teljes Alfred Hitchcock-díszdobozomat oda adnám.
