Üde és ártatlan filmet rendezett Steven Spielberg. Láthatólag úgy kellett neki ez a könnyed játék, mint egy falat kenyér. Nem csoda, hogy alig bírta abbahagyni. A Kapj el, ha tudsz! csaknem két és fél óra. A történet ennél jóval rövidebb. A többi dekoráció, bámészkodás, vékonyra nyújtott érzelmeskedés és egy ábrándos filmrendező fegyelmezetlensége.
Persze mindez csak Amerikán kívül igaz erre a filmre. Ami nekünk ismétlés és időpocsékolás, az Amerikában szívfájdító és szívet vidító nosztalgia, könnyes múltba merengés, megszentelt idő. A Kapj el, ha tudsz! valami olyasmi, mint idehaza a Csinibaba. Amikor egyetlen törpe magas sarkú cipő vagy egy nyakba kötött kis selyemsál átlendít bennünket egy másik, természetesen jobb és édesebb korba. A Kapj el, ha tudsz! a hatvanas években játszódik. Ha nem látták még a filmet, csak összekapcsolják a két információt, Spielberg nevét és a hatvanas években játszódó történetet, máris el tudják képzelni, mi lehet a vásznon. Gondolják csak el, mi történik akkor, amikor egy Spielberg-stáb rászabadul egy korszakra. Lenyűgöző és alig titkoltan érzelmes tobzódás a tárgyakban, terekben és ruhákban. Amerika a hatvanas években: nem akármilyen spektákulum. Egy csapat égkékbe öltözött stewardess vonul a hatvanas évek végi New York utcáján, középen a korabeli PanAm uniformisba öltözött Leonardo DiCaprióval ? Amerika tombol. Nekik felforrósodik a szívük, nekünk meg csak mosolyra szalad a szánk a sok szépségtől. Ennyi a különbség. A Kapj el, ha tudsz! nagy nosztalgiafilm ott, nekünk pedig csak egy gondosan kivitelezett munka.
A film története ugyanis nem nagyon képes átütni a fantasztikus díszleteken és jelmezeken. Egy nagyszabású szélhámosról van szó, megtörtént esetről, amikor is egy tizennyolc éves fiatalember hol pilótaként, hol orvosként és ügyvédként végighazudta Amerikát, miközben egyre kifinomultabb technológiával és egyre elképesztőbb anyagi sikerrel csekkeket hamisított. A film története az ő tetteinek elősorolása, valamint egyik nyomában lévő titkos ügynökével ápolt pajkos-csibészes viszonyának megjelenítése. Nem nagy film, mert szinte semmit sem sikerült megmutatni egy tehetséges kalandor vibráló értelméből és érzelmeiből, mindabból, ami kiemelhette volna a történetet az események hétköznapiságából, de kedélyes film. A filmtörténet ártatlanabb korszakába repít bennünket. A mágikus képek és archetipikus figurák világába. Tisztességesen végigvezet bennünket egy ember életének fontos szakaszán, még ha meglepően kényszeres dramaturgiai adatolással is. Minden nagyon egyszerű ebben a filmben. A forgatókönyv szelíd gondolattalansága, a rendező mosolygós könnyűkezűsége és a színészek rutinja. Leonardo DiCaprio egyszerűen ügyes, Christopher Walken az apa szerepében egyszerűen érzelmes, és csak az ügynököt alakító Tom Hanks mutatja meg, hogy egy ilyen filmben is milyen nagy lehetőségei vannak a bonyolult jellemábrázolásnak.
A hosszan lebegő, kellemes film egyetlen igazi mélypontja a magyar fordító drabális ötlete, amikor Nusi Nasinak fordítja a főszereplő mamája által kitalált süteményt. Ez egy főként Budapesten forgalmazott, előrecsomagolt márka neve. A tomboló provincializmus és a súlyos fordítói ízléstelenség egy pillanat alatt lerombolja az illúziót. Magyarország helyet követel magának a hatvanas évek Amerikájában. Tehetséges nemzet vagyunk.
