A filmrendezők nagyjából két csoportba oszthatók. Egy részük folyton új téma, műfaj, konfliktus várát igyekszik bevenni, tehát a változatosság híve, de olyanok is szép számmal akadnak - ők alkotják a másik tábort -, akik jószerint állandóan ugyanazt a történetet forgatják. Jelképesen persze, hiszen, ha fantáziátlanul ismételnék önmagukat, elhullanának a filmes küzdőtéren. Kitartó monomániájuk abban nyilvánul meg, hogy rendszerint ugyanazt a társadalmi tendenciát, viszonyrendszert, összefüggést, lélektani problémát világítják át s bontják atomjaira. A vizsgálódás során természetesen mindig változtatják a nézőpontokat, s folyamatosan bővítik címszavaik, illetve módszereik körét.
Ebbe az utóbbi társaságba - jó mezőnybe, Antonioni, Bergman, Wajda, Jancsó és más kiemelkedő személyiségek közé - tartozik Otar Joszeliani, azon kevesek egyike, aki Brezsnyev és a hozzá hasonlók idején is érvényes filmeket készített. A rendszer nem hordta a tenyerén, ő meg cserében "csak" szelíd, ám megsemmisítő humorral vitte vászonra kora és környezete dühítő disszonanciáit, vagy ahogy ő fogalmazott, a fejvesztett világ gaztetteit. A most hatvanhárom esztendős grúz művész már hosszabb ideje Franciaországban dolgozik, a mestereknek kijáró tisztelet övezi, de nem lett hűtlen szűkebb hazájához sem, ahol lehangolóan mulatságos élményei jórészével feltöltekezett. Többszörös koprodukcióban valósította meg összefoglalásnak szánt munkáját az emberiség elsatnyulásáról, s a Brigantik cím alá a nagyobb nyomaték kedvéért odaírta: VII. fejezet, mivel most hetedszer mond lesújtó véleményt a dolgok meglehetősen kedvezőtlen állásáról.
A művészek interjúi gyakran megtévesztőek, szavaik, a régi bonmot-val élve, sokszor csak arra jók, hogy elleplezzék a lényeget. Joszeliani választékosan és pontosan határozza meg fixa ideáit, s most már nem kell tartania attól sem, hogy gondolatait kiforgatják vagy felhasználják ellene. Néhány tézisét azért idézzük, mert bölcs tapasztalat és keserű filozófia sűrűsödik bennük, ami a szokásosnál zaklatottabb opusza kockáit is áthatja: "Filmjeim valamilyen formában mindig ugyanazt a jelenséget járják körül: az emberi gaztettek széles skáláját... Azok a korszakok, amelyeket megmutatok, erőszakosak, az emberek erőszakosak. Az áldozatok rendkívüli módon szerencsétlenek, és azok, akik erősnek hiszik magukat, a hatalom csúcsán, azok is szerencsétlenek. Mindez a szerencsétlenség, amely keveredik az emberi gyengeségekkel, amelyeket mindannyian ismerünk, alakította ki ennek a történetnek a fonalát." A Brigantik látlelete örök körforgás szellemvasútját vizionálja elénk - abból a felismerésből kiindulva, hogy az emberi természet sajnos nem változik, mindig ugyanolyan (iszonyatos), mivel "a Szibéria mélyén élőknek ugyanazok a mai problémái, mint a franciáknak a XVII. században".
Az egyes epizódok - eltérő társadalmi rendszerekkel, gesztusokkal, szertartásokkal - a becstelenség, árulás, könyörtelenség, tolvajlás, háborúskodás kísértetiesen összerímelő változatait elevenítik meg. Házastársak, népek, ideológiák, szomszédok, barátok között folyik a harc. A szereplők ruhát és maszkot cserélnek a fejezetek során, jellemük viszont változatlan marad. Számunkra azok a jelenetek a legborzongatóbbak, melyek az erőszak rituáléit idézik, de ironikus felhangjaik ellenére nyomasztóak a középkort, a századelőt és a grúz polgárháború őrületeit bemutató képsorok is. A szerkezet mintha kissé túlbonyolított lenne, a leírások helyenként agyoncizelláltak, Joszeliani néhány evidenciának is megkegyelmezett. Közismert, hogy a direkt politikum a rendezőt sosem hozta lázba s igazán nem is inspirálta: tétovasága érzékelhető a mai felfordulás rajzában, ez a rész kevéssé meggyőző, sőt meglepően illusztratív.
A Brigantik vetítésének végeztével a néző felsóhajt: istenem, de jó, hogy újra szippanthatunk a friss szabad levegőből. Aztán kisétál az utcára, megvesz egy újságot, bekapcsolja a televíziót, s máris elborítják az agyát a rémesebbnél rémesebb hírek - erőszakról, korrupcióról, banditizmusról. Joszeliani nem túloz. Ez a kedves kötekedő megint gondoskodott arról, hogy kételkedjünk a harmónia megteremtésének lehetőségében.
