A Paramount egy reboottal térne vissza a Kristály-tavi öldökléshez.
Aaron Guzikowski folytatná az egyik leghíresebb horror franchise-t, a Péntek 13-at, a forgatókönyvbében ráadásul Jason Voorhees eltűnt apját, Elias Voorheest is bemutatná - írja a Movieweb. Brad Fuller producer persze már hetekkel ezelőtt jelezte: az új film valójában nem is folytatás, hanem egy reboot lenne, azaz egy új, modernizált horrorsorozat nyitánya.
Legutóbb 2009-ben készült remake az 1980-as Péntek 13-ból, bár ebben az új változoatban már a hokimaszkos Jason aprította a Kristály-tó környékén táborozó fiatalokat. Holott ugye minden horrorrajongó tudja, hogy az első filmben még Jason őrült anyja ölte emg Kevin Bacont és a többieket, a machetés melák pedig csak a harmadik résztől kezdte hordani az ikonikus hokimaszkot.
Jason apjára azért voltak utalások a korábbi részekben: a Péntek 13. IV-ben például Elias meglátogatta Jason sírját a temetőben, csak ezt a jelenetet a rendező, Joseph Zito végül kivágta a moziváltozatból. Sőt, a Friday the 13th: Pamela's Tale című képregényben Jason anyja maga öli meg a férjét, mert az egy erőszakoskodó vadabrom. A 2017-ben mozikba kerülő új változat viszont nem fogja követni az eddigi kánont a Paramount vezetőinek elképzelése szerint, mindössze átemel belőle egy-két fontosabb dolgot.