Cannes, és utána Európa több fesztiválja másfél éve fedezte fel magának az első filmjével, a Japánnal feltűnést keltő mexikói rendezőt, Carlos Reygadast. A cím értelmezése a nézőre van bízva, a rendező maga úgy véli, mindenkinek meglesz rá a maga asszociációja. Az élet értelmének, a belső titkok felfeslésének arra a rejtélyes útjára utal talán, amelyet mi itt Európában a nagy japán filmklasszikusok műveiben tapinthatunk ki, ha egyáltalán.
Magas hegyek ölelte, fenséges szépségű tájban játszódik a film. Ide, ahová alig vetődik el idegen, ismeretlen férfi érkezik. Reygadas nem tartja fontosnak, hogy bármi közelebbit megtudjunk hőséről azon kívül, hogy meghalni jött erre a távoli tájra. Kiürült, illúzióját vesztett ember, aki maga akar véget vetni az életének. A halálba menők belső nyugalmával, egyfajta csendes érdeklődéssel szemléli a természet lélegzetelállító szépségét, s benne a kis település lakóinak életét. Az apróbb-nagyobb csetepatékat, a csendes munkálkodást, a hangoskodó önzést, az egyszerű örömöket.
Banalitásnak hat leírva, de a lassú mozgással szemlélődő kamera által befogott tájban a csendnek, a gesztusoknak, a színeknek, a hangoknak, a fényeknek s természetesen a zenének külön jelentése lesz. Reygadas képei gondolatokat és érzéseket közvetítenek az embert izgató olyan alapvető kérdésekről, mint az élet, a halál, a jóság, a szépség, a létezés értelme. Anélkül, hogy a kimondott szó belezavarna abba a nagyon valóságos, a hétköznapin mégis felülemelkedő lelkiállapotba, ami a képek hatására létrejön.
Hagyományos értelemben alig történik valami, miközben folytonos belső történések részesei vagyunk. Különös kapcsolat alakulásának. Az idegen férfi különös szellemi közelségbe kerül szállásadójával, a tanulatlan, de a szívével mindent értő vénséges vén indiánasszonnyal, Ascennel. Ascen egyszerűségében olyan, mint minden élet ősanyja. Önzetlen és bölcs. Az élete példázat arra, hogyan kell belső derűvel elfogadni az élettől azt a jót és a rosszat, amit nyújt, s hogyan lehet odaadni önzetlenül azt, ami másnak örömet okoz.
A film legmeghökkentőbb, s egyben legfelemelőbb jelenetében az öregasszony fenntartás nélkül, szelíd odaadással teljesíti a férfi bizarr kérését. Meztelenre vetkőzik, s átengedi idő-csúfította, deformált testét a férfi - inkább szellemi, semmint testi - kívánságának. A jelenet hatása egészen különös. Az öreg, ráncos női test, mint egy oltár, amelynél áldozni lehet, megszentségteleníteni nem. A soha nem látott szexuális aktusban az élet misztériuma győzedelmeskedik az elmúlás felett. Ascen életigenlése erősebb a férfi halálvágyánál, a Japán főhősének egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után van ereje az életet választani... Visszatért hite a tiszta humánum létezésébe.
Reygadas kizárólag természetes szereplőkkel dolgozott. Aurája van minden figurájának. Megkapó és hiteles filmje maga is a humánum létezése mellett tesz hitet.
