Református lelkész családban született. A szigorú, általa bigottnak tartott vallásos nevelésről, a kemény lelkész apáról máig szól filmjeiben, mint a gyermekkorát megkeserítő élményről.
Bölcsész tudományokkal kezdett foglalkozni. A stockholmi egyetem bölcsész karára iratkozott be. A tanulásnál jobban érdekelte a színház, az irodalom. Egyetemista, amatőr színházat szervezett, melyben a klasszikusok, és a saját darabjait rendezte. Irodalmi újságokban rendszeresen publikált. A strindbergi életérzést, hangulatokat tükröző indulásban is fellelhető a bergmani látásmód és gondolkodásmód. A bergmani világ tele van elfojtással, konfliktussal, mert sem a házasság, sem a család, mint intézmény nem működik jól. Csak fóbiákat, frusztrációt termel, mely kommunikációképtelenné, szorongóvá tesz mindenkit. Első forgatókönyvét a korszak kiemelkedő, világszerte elismert filmrendezőjének, Sjöbergnek írja 1944-ben, majd ezután sajátmagának írja a filmjeit.
Színházi szakmában éppúgy a legjobb rendezőnek tartják, mint a filmművészetben. A stockholmi Nemzeti Színházban eseményszámba mennek rendezései. Filmjei az 1950-as évek óta a világ figyelmének a középpontjába kerültek, óriási sikert arattak, mind a közönségre, mind az alkotókra hatottak.
A Fűrészpor és ragyogás (1953), A hetedik pecsét (1956), A nap vége (1957) három kiemelkedő alkotás, mely az első alkotói korszak legtökéletesebb alkotásai. A három mű azt mutatja, hogy Bergman az allegóriával, a transzcendenciával teli, a szociológiai-pszichológiai hitelességű világban egyaránt kiválót alkot. Akár középkori, akár századfordulós, akár modern időkben játszódó történeteket mond el, mindig az élet lényegét, az alapkérdésekre választ kereső emberek állnak a középpontban. Filmtrilógiája néhány szereplős kamarafilm, melyben az istenkeresés nehézségéről, az önzésről szól (Tükör által homályosan 1961, Úrvacsora 1962, A csend 1963). Az 1966-ban készült Persona a modern szerepjátszás személyiségromboló hatását, a művészet szerepének változását mutatja be. A művészsors ellehetetlenülését járja körül a Farö szigetén forgatott trilógiájában is (Szégyen 1968, Farkasok órája 1968, Szenvedély 1969).
A múltukkal, és jelenükkel harcoló, kezdeni nem tudó értelmiségiek a főhősei az 1970-es években készült filmeknek, melyek a bergmani filmuniverzum különböző motívumait variálják (Suttogások, sikolyok 1973, Jelenetek egy házasságból 1974, Színről, színre 1976). Az 1970-es évektől nemcsak a svéd témák, a saját önéletrajzi elemei jelennek meg a filmjeiben, hisz az 1977-es Kígyótojás története 1923-ban, Berlinben játszódik. Nagy összefoglalás, az önéletrajzi elemekkel teli, epikus mű, a Fanny és Alexander (1982).
Adó problémák miatt elköltözött hazájából. Németországban,USA-ban forgatta filmjeit. Az utóbbi évtizedben költözött haza.
Bergman nagyon sokoldalú művész, aki színházban, filmen, televízióban egyaránt jelentőset alkot. Forgatókönyvei irodalmilag is megállják a helyüket. Regényei írói tehetségét bizonyítják.
