...vagyis a jelen, a ma, az adott pillanat az ami éppen kimarad, csak van. Majd a múlttá válás értelmezi az eseményeket, s akkor már minden biztos lesz, akkor már nem történhet semmi rossz. Akár ez is lehetne a mottója a filmnek, mely egy család néhány napját beszéli el.
Franciaország. Vidék. Egy kis falu. Sonia több év távollét után hazalátogat családjához férjével és gyerekével. Elkezdődik egymás újbóli feltérképezése, amivel párhuzamosan az otthoni történések is folynak. S szép lassan kibontakozik a család, minden viszonyával és viszonylatával, bújával-bánatával, örömével és titkával. A rövid párbeszédekből felsejlenek a szálak. A felidézett események utalnak a történésekre. A viszonyok pedig sokszintűek: a kisöccs, a kamaszlány-húg, annak barátja, s a szülők és rokonok mind-mind egy-egy szeletét jelentik a valóságnak, s talán az álmoknak is. A dolgok időnként nagyon el tudnak romlani - ahogy szokás egy családban - , ám a Holnapnál jobb a tegnap, nincs tehát végérvényesen rossz és elveszett dolog.
A film az elsőfilmes rendező Laurent Archard alkotása, ki mesterien készítette el egy család konfliktusainak rajzát: nincs túlzó jellemábrázolás, sőt szinte főszereplő sincs. Hangulatok vannak. Édes-bús, valódi hangulatok. S valós szituációk. A film egy pontján sem emelkedik a valóság fölébe, noha annak sürített mása. Minden pillanat átélhető. Minden pillanat emlékeztet. Minden pillanat emberi. Mesterkéltség nélkül, tisztán kivehető alakokat láthatunk.
S noha a filmben sok a konfliktus, célja nem ezek elbeszélése, a történések erre való kihegyezése, hanem sokkal inkább ezek szemlélése. A néző beavatott résztvevője lesz a családi eseményeknek, megfigyelheti az embereket.
A Holnapnál jobb a tegnap művészfilm. Legalábbis abban az értelemben, ahogy egyik méltatója, Raphaël Millet ír róla, biztosan az: "Achard mozija művészet. Majdhogynem életművészet, a vidéki élet művészete a maga bús hétköznapiságában. Filmje almakompót, ritkán használt öreg kredenc, paradicsom-rekesz, fagyalsövény, zöldségleves, viaszosvászon, nedves műkő, hideg föld, hajnali harmat és esti gyógytea illatot áraszt."
A film a szereplők által egyszerre idézi fel a különböző életszakaszok álmait, csatáit és valóságát. S mindez vidéken, fák és bokrok között, folyóparton, kis házban. A mozinéző városi ember emlékeiben.
Egy pillanatra látni lehet mindenkit, de a történet nem ér véget. Nincs végső megoldás - vagyis talán éppen az a megoldás, hogy ne legyen lezárva semmi. A film a szerelem, a szeretet és a remény mellett teszi le voksát.
A jelen felkavar, bizonytalanná teszi a jövőt, de ha tegnappá válik, s a holnap mává, minden megnyugszik. És ennek sosincs vége.
