- Akik ismerik a darabot, tudják, a történet főszereplője egy idős házaspár és az életükbe váratlanul megérkező unoka. Ön szerint mennyire forgatják fel egymás életét?
Többfelé indulhat el egy ilyen helyzet, a rendezői elképzeléstől és a színészek gondoltaitól függ, milyen irányba megyünk el pontosan. A karakterem egy hetven fölötti egyetemi professzor, a férfinak nem volt felhőtlen a kapcsolata a lányával, aki már negyven éves. Ennek oka, hogy keveset beszélgettek egymással, nyilván a papa elfoglaltságai miatt. A lány sokat próbálkozott, ám eddig nem sikerült párkapcsolatot létesítenie és gyereket szülnie. Most találkozott egy férfival, akinek van egy kiskamasz gyereke, akit elhoznak együtt az Aranytóhoz, az idős pár nyaralójába. Hirtelen nagyszülőkké válnak. Nincs tapasztalatuk, ráadásul nem is egy újszülöttet, hanem rögtön egy kiskamaszt kapnak ajándékba. Korábban nem tudták, milyen ragaszkodni egy gyerekhez, törődni valakivel, átadni neki a tudásukat. Hetven éves koruk felett jött el számukra ez az élmény. A nagyapa elviszi a srácot pecázni, könyvet ad a kezébe, megbeszélik, elkezdenek franciául tanulni, beszélgetnek a nőkről, a szexről. Új élet kezdődik a férfi számára, miközben a teljes leépülés közepén tartott már, a gyerek új lendületet ad számára. Az idős házaspár elkezd újra élni, talán kapnak még tíz évet az élettől.
 

- Meglehet számukra még ez a tíz év? Rendbe jöhet az apa kapcsolata a lányával is?
Lehetségesnek tartom. Úgy érkeznek a darab elején a nyaralóba, hogy az lesz az utolsó ott töltött nyaruk, a végén viszont azzal biztatja a feleség a férjét, hogy a következő szezont is a tóvidéken töltik majd az unokájukkal. Biztos vagyok benne, hogy egész télen erről álmodoznak majd.
 

- Nincs könnyű természete az öregnek. Mi lehet a titka annak, hogy ilyen hosszú ideje jól működnek együtt, kitartanak egymás mellett a feleségével?
A nő elviseli a professzor állandó szekírozásait, mániáit, a halálfélelmét. Mindig aktív, inspirálja a férfit, dolgoztatja: menjen sétálni, szedjen szamócát, mozgassa meg az izmait. A férfi passzívabb, tudós, belül él. Véleményem szerint a magatartásbeli különbség, a két pólus és a szeretet tartja őket össze. Összetartanak jóban-rosszban. A darab színpadra állításakor nekünk pont az az egyik feladtunk, hogy megkeressük, miként bírták elviselni egymást ilyen hosszú időn keresztül. A nőnek tehetsége van hozzá, hogyan kell kezelni egy zsörtölődő embert.
 

- Önnek mi az izgalmas a darabban és a mostani színpadra állításban?
Érdekes szakaszában tartok jelenleg az életemnek: egymás után negyedik alkalommal kapok nagypapa korú szerepet. Öreg operaénekest alakítok A nagy négyesben, az unokája városból való elköltözése ellen küzdő nagypapát A folyón túl Itália című darabban. Mindkettő az Orlai Produkciós Iroda előadása. A Madách Színházból a Játékszínbe kerülő Napsugár fiúkban pedig egy kiöregedett színészt alakítok. Érdekes sors mind. A nagy négyesben szintén együtt játszunk Vári Évával, az utolsó jelenetben feltesszük a kérdést, ha előadtuk a Rigolettot, mihez kezdünk utána? Egyszer Éva komolyan is megkérdezte ezt tőlem. Azt válaszoltam neki, eljátsszuk az Aranytavat. Elolvasta a darabot, megtetszett neki. Akkor született meg bennem a gondolat, színpadra kellene állítani.
 

- Vagyis az Öné volt az ötlet?
Igen. Emlékeztem a filmváltozatra. Jól előadható színdarab: egyetlen helyszínen játszódik, kevés szereplővel.
 

- Hogy summázták Vári Évával, hogy létrejött a folytatás?
Nagyon izgalmas munkában vagyunk benne, élvezetesek a próbák. Rengeteg a szöveg, hetven oldal, amit majdnem végig ketten mondunk el. Vannak félelmeink ezzel kapcsolatban. Ám szerencsére, lekopogom, én magam színészként és magánemberként nem tartok még abban az állapotban, ahol a professzor. (Nevet) Zöldi Gergely rafinált fordítást készített. Molnár Ferenchez hasonló a dramaturgia, gyorsváltásban szócsatáznak egymással a beszélgetők. Nagyon kell koncentrálnunk, mi következik. Nagyon rátalált a darabra a rendezőnk, Gálffi László, remek meglátásai vannak, jó tanácsokat ad nekünk. Mélyen belement a két öregember sorsába, a lányukkal és az unokával való problematikába. Az Aranytó megmosolyogtatja a nézőket, ugyanakkor meg is csavarja a lelküket. Ilyen A nagy négyes és A Folyón túl Itália is. Nagyon szeretem az ilyen típusú darabokat.
 

- Több, mint harminc nyelvre fordították le, negyvennél is több országban játszották már el a darabot. Mi lehet a népszerűségének a titka?
Úgy tudom, hamarosan lesz egy újabb színpadi bemutatója Amerikában is. Mindig nagy sikert remélnek tőle. Legendás a Katherine Hepburn és Henry Fonda főszereplésével készült 1981-es filmváltozat. Érdekes, a húsz évvel később, Christopher Plummerrel és Julie Andrews-szal készült remake nem bizonyult olyan jó filmnek. Véleményem szerint ez a történet inkább színpadra való.
 

- Jobban lehet színházban játszani?
Az érzelmek változásait jobban lehet követni a színpadon. A filmet egyszer felveszik, utána megváltoztathatatlan. A színpadon, ha másképp gondolunk valamit, bele tudjuk vinni a játékába. Ez a darab nagyon alkalmas többféle variáció bemutatására. Egyik nap játszhatjuk kicsit groteszkebbül, másnap drámaibban, harmadik nap könnyedebben. Természetesen mindig ugyanaz az alaphelyzet, ám van lehetőség kisebb hangulati variálásokra.
 

- Különböző előadásokat láthat így a közönség?
Elképzelhető, hogy néhány jelenet eltérő lesz különböző estéken. A színház mindig aznapi.

- Elégedett a most játszott szerepeivel? Említette, hogy egymás után nagypapa korú feladatok találják meg.
Abszolút. Jó színészdarab mind, jó szerepekkel. Vígjátékok, ám mindegyikben van lehetőség többfajta színt megmutatni. A színész egész életében tanulja a szakmáját, most Gálffi Lászlótól is hasznos instrukciókat kapok: többek között azt, ne gesztikuláljak annyit, ne mozgassam annyit a kezeimet.

- Segíti a közös munkájukat, hogy ő is színész?
Nem vagyok rendeződicsérő típus, de nagyon tetszik a hozzáállása. Tudja mit vetett papírra az író, ahhoz ő mit szeretne hozzátenni, de semmiféleképpen nem kívánja megváltoztatni a szándékait, hű marad a szerzőhöz.