Gyakran csak étteremben vagy koncerten keressük az autentikusat, moziélményben nem annyira; és mióta hipermodern háromdimenziós-animációkkal próbálják legális filmfogyasztásra ösztönözni a nézőt - minőségibb képpel-hanggal, hogy csak szélesvásznon legyen élmény -, az ilyesmi gyakran nem is nagyon hatja meg. A Winter’s Bone az érzékeny kivételeknek szól: garantáltan megható mozi.
Ez az alkotógárda mindent megtett azért, hogy a drámai környezet a film előnyére váljék, sőt, valószínűleg éppannyi energiát öltek az efféle részletekbe, mint a lényegi sztoriba. Ez főleg azért nem semmi, mert elsődlegesen Daniel Woodrell-nek köszönhető; a Winter’s Bone-t - ahogyan ezt a címet is - ő írta le először. Az Amerikai Filmakadémia pedig Oscar-díjra jelölte az alkotást több kategóriában is; így az esélyes a Legjobb Film,a Legjobb Női és Legjobb Férfi Mellékszereplő, illetve a Legjobb Eredeti Forgatókönyv díjakra. Nem véletlenül.
A dél-missouri táj vadsága és barátságtalansága ellenére sokkal több emberséget rejt, mint elsőre gondolnánk. És ha valahol, akkor itt nagyon elkél az emberség.
A fiatal lánynak (Jennifer Lawrence) szőke haja van; olyan Lindsay Lohan-módi, kék sapkáját mindig gondosan a fejébe húzza, ha választania kellene őzbak és oroszlán közt, a legvakmerőbb oroszlán lenne. Az a legerősebb fajta, amelyik hinni képes. Ree-nek hívják, egyedül neveli két testvérét, miközben kétségbeesetten apja után kutat és küzd a helyiekkel, küzd a seriffel is. Nagyon akar valami olyat, amit a körülötte élők nagyon nem. Fát aprít és mókust lő, hogy megnyúzhassa és megsüthesse a kicsiknek. És közben néha elfelejt élni.
Bizonyítania kell mindenkinek, aki kételkedik benne. Benne, és mindabban, amiben kételkedni illik, kételkedni lehet.
Abban, hogy Ree börtönbüntetés előtt álló apja megkerül, a tárgyaláson megjelenik, így az óvadék biztosítékául szolgáló házuk megmarad; hogy a drogfüggő nagybácsi valóban segít; hogy a lány testvérei biztonságban lesznek, és a súlyosan depressziós édesanyjuk meggyógyul, vagy legalább megért. És főleg abban, hogy mindenki más - akinek érdekében áll -, nem bosszulja meg a lány erőfeszítéseit.
A rendező, Debra Granik nagyon különlegesen láttatja ezt a küzdelmet, és azt a tényt is, hogy Ree-nek az egészre hét napja van.
Eléggé közhelyes fordulatokkal élve most olyasmivel kellene dobálóznom, hogy csak hét nap a világ, de hasonlóan közhelyesen szólva legyen elég annyi, hogy a film életszagú sztori egy lányról, akinek egyetlen esélye, hogy más legyen, mint a többiek.
És végül a bendzsó: van a filmben egy, és igen. Higgyék el, hogy megható a mozi.
7/10 pont
