Annyira rossz, hogy már majdnem jó: a Terminátor ezúttal angyalként próbálja útját állni az apokalipszisnek, mellyel rossz passzban lévő Urunk akarja móresre tanítani a bűnbe esett emberiséget.
Mert a Mindenható durcás vala, és mély depressziójában, melyről egyedül mi, gyarló férgek tehetünk, ránk szabadítja a filmtörténelem egyik legértelmetlenebb apokalipszisét. Egyedül Mihály (Paul Bettany) mer szembe szállni mindezzel, az ő arkangyali aortapumpájában lakozik még annyi remény, hogy ne a rontópálként közlekedő Gábriel (Kevin Durand) módjára kezelje ura és parancsolója óhaját ? Gábriel azt adja meg Istennek, amit kért, Mihály azt, amire szüksége van. Nocsak. A Bibliához sokan és sokféleképpen nyúltak a mozi elmúlt bő 110 évében, de ily kicsinyes teremtővel még egyetlen opusban sem találkozhattunk: bal lábbal kelt fel, ezért úgy dönt, hogy parányi kis sárgolyónkat zombiként viselkedő angyalok (!) seregével fekteti két vállra.
A klerikális Skynetnek az égből pottyant és szárnyaitól rövid úton megvált Mihályon kívül egyedül Sarah Connor white trash hasonmása (Adrianne Palicki) állhatja útját, aki a szíve alatt hordott megváltót, méhének nem kívánt gyümölcsét láncdohányosként fertőzi, és kurvára elvágyódik a semmi közepén lévő szarkupacból. A Légió felütése annyira nevetséges, hogy az már-már a borzalmas filmek nézése közben eluralkodó bűnös élvezetbe csap át. Falon mászkáló öregasszonyok, sivatag sötétjében csilingelve közlekedő fagyisautók és némi trancsírozás gondoskodik a megfelelő trashfilmes hangulatról. A világgazdasági válság hatását kicsiben megidéző Scott Stewart akció-horrorja ott lop a Terminátor-legendáriumból, ahol csak nem szégyell, így nem csak a Mojave sivatag kellős közepén ragadt kis csapat (élen Dennis Quaiddel) segítségére siető Mihály szótlan, ellenfeleire M16-ossal poklot zúdító angyal-figurájában, hanem konkrét jelenetszinten is megidéződik Cameron 1984-es mesterműve és annak ?91-es folytatása.
A westernfilmekre jellemző ostromszituációban rekedt, és George A. Romero multikulturális, illetve -etnikus, csapatkohézióra majdnem képtelen horror-társulatait megidéző közösséget mosolyra fakasztóan papírmasé karakterek alkotják. Stewart költségvetésbeli okok miatt se a külső fenyegetést nem képes rendesen megmutatni ? emiatt viszont kiválóan működik az izolált étkező helyszíne, még ha csak egy kis ideig is ?, az egyéneket mardosó kétségeket és a felszínre törő gyengeségeket pedig csak közhelyek és kötelező jellegű, vallásos sirámok képében tudja bemutatni. A képtelen premisszát, miszerint ezúttal az angyalok a rosszfiúk, a jobb sorsra érdemes Bettany igyekszik felénk tolmácsolni, de a csapnivaló szkript csak Schwarzenegger one-linereinek olcsó utánzatait képes a színész szájába adni. Az, hogy valóban akad egy-két szépen kivitelezett szcéna, és sokszor a látványvilágra sem lehet panaszunk, még nem menti meg a filmet. Még ha elviselhetőbbé is teszi...
A Légió így a white trash himnuszaként végződik, midőn az időközben megszült Sarah Connor és újdonsült férjecskéje/védelmezője (a hihetetlen antiszínészetről tanúbizonyságot tevő Lucas Black) eltűnik a horizont felé, miután a T1000-es Gábriel arkangyal fülét-farkát behúzva somfordált vissza a mennyei atya talpát nyalogatni.
És az a legszebb az egészben, hogy mindez senkit sem érdekel.
