Megérkezett, végre itt van, hátborzongatóan fagyos téli atmoszférájával eredeti színezetet kölcsönöz a nyár eleji mozis holtszezonnak.
Nosztalgiázósan szívmelengető, ugyanakkor hidegrázósan félelmetes - akár egy könnyedebb hangvételű, viszont ízig-vérig valódi fantasy. Az epizódok óta változatlan, ám a színészi teljesítmény tekintetében láthatóan fejlődő gyerekszínészgárda harmadéves Roxfortosként minden kétséget kizáróan átlépte a kamaszkor küszöbét, s a szemmel látható változást a Harry Potter-széria filmes adaptálását egyengető filmstúdió a tini-témában jártas új rendezővel, az Anyádat is! című kultfilmjéről elhíresült Alfonsó Cuarón csatasorba állításával honorálta.
Az így parkolópályára állított - eddig inkább gyerekmesékre specializálódott - Chris Colombus pedig direktori székét a producerivel felcserélve bábáskoik a futószalagon gyártódó Potter-filmek legújabb epizódja felett. Az az abszurdnak nyugodtan tekinthető véletlen, mi szerint az első két epizód hatalmas sikereiből adódóan óriási elvárásokkal készülő harmadik Potter-film rendezői székébe mexikói illetőségű, angol nyelvterületen mindössze egyetlen szerényebb sikerrel büszkélkedhető Cuarón került, szerencsésnek bizonyult. Az amerikai nyúlós-ragadós giccsfestéstől idegenkedő, a sztorit egyedi perspektívából vizsgáló mexikói a filmet egyéni, komor színezettel festette mozivászonra, megteremtve ezzel a Harry Potter-széria talán legizgalmasabb darabját.
A történet az első kettő epizódban megszokott módon egy Roxfortban eltöltött iskolaév bűbájos hétköznapjait veszi alapul, belepillanthatunk néhány izgalmasabb varázslás-tani órába, akad egy-két új tanár, diák és szörnyeteg erre a tanévre is. Harry élete ismét veszélyben forog, barátai és jóakarói segítségével azonban ezúttal is - bár nem véglegesen - győzedelmeskedik a gonosz felett. Ugyan a sztori és a mondanivaló nem sok változást mutat az első két filmhez képest, a kivitelezés, a hátborzongatóan komor atmoszféra valamint a régi és új szereplőgárda professzionalitása élesen elkülöníti ezt a Potter-mozit a többitől.
A film vizuálisan inkább a gótikus horrorok látványvilágát idézi, mint egy hollywood-i gyerekfilmét, nyoma sincs az előző részekből megszokott napsütéses mesetájnak, viharos esőfelhők teremtik meg a hangulatot a komor meséhez. A digitális technika a megszokott módon profi, bár a vérfarkas-animáció tökéletesen gagyira sikeredett, A gyűrűk ura-trilógia Nazgúljainak továbbfejlesztett változataként aposztrofálható rettenetesen vérfagyasztó Dementorok kárpótolnak ezért a csekély hibárért. Az egyre profibb színészi gárdát a zseniális Gary Oldman és David Thewlis erősíti, előbbi a címszereplő fogoly karakterének megformálásában jeleskedik, utóbbi pedig Lupus professzort alakítja a lehető legtökéletesebben.
Mindent összevetve a Harry Potter-filmek legjobbika a harmadik epizód, hátborzongatóan eredeti, ugyanakkor tökéletes filmes adaptáció.
