Zsótér Sándor állítja színpadra a Miskolci Nemzeti Színházban Victor Hugo romantikus színművét január 26-án a Játékszínben. A Ruy Blas szenvedélyeket ébreszt, felháborodásra és együttérzésre késztet, az érzelmi intelligenciánkat birizgálja. Ma, amikor az érzelmek inkább zavarba ejtőek, nyitott szívet-eszet kíván játszóktól és nézőktől egyaránt.
Victor Hugo darabja a romantika korának szülötte, a szerelem elvesztéséről, megfizethetetlenségéről is mesél, és arról a világról, amely ellehetetleníti azt. Zsótér Sándor szerint mindig másként gondolkodtak a szerelemről, más volt a konvencionális tartalma: lehetett tiltott, tűrt, szabad. Az, hogy kibe szeretünk bele, hogyan éljük ezt meg, az nincs korhoz kötve. – A mai fiatalok - és a darab fiatal szereplői is - tapasztalatlanok érzelmi téren. A három fiatal főszereplőnek alkalmas ez a darab arra, hogy nyíltan beszéljenek a szerelemről, belefoglalva saját tapasztalataikat is. A virtuális valóság korában más értékvilágban élnek, mint a darab idealista korában: más hangsúlyok esnek egy-egy szóra, csendre, gesztusra. Ez a két világ szikrázik össze most a színpadon – mondja a rendező.
Az előadás különös nyelvezete is azonnal megfogja a nézőt. A fordítás Zsótér Sándor és Ungár Júlia munkája. – A francia szöveget igyekeztük sűrítve, esszenciálisan megragadni – meséli a rendező. – Az "összeragasztott szavakkal" valahogy gyúlékonyabbá, kifejezőbbé válnak ezek a mondatok, nem ragadnak meg a sablonok szintjén. Ez a sűrítés jelenik meg a díszletben is, ami egy háromdimenziós festmény (díszlettervező: Ambrus Mária). A színpadon látható szoba vagy - ahogy a szöveg fogalmaz - ez a „misztikus tragédialakás”, mindenkinek a börtöne, ahonnan senki sem juthat ki. A néző elgondolkodik rajta, hogy az ablakon kívül látott táj miért folytatódik a falon, miért van bent a ház makettje a szobában és miért van egy guillotine a könyvtárban? Szürreálisnak tűnhet ez a világ, de ha jobban belegondolunk, mi magunk is ilyenek vagyunk. Rengeteg dolgot élünk meg egyszerre: szeretetet, gyűlöletet, csüggedtséget, nem várt szerelmet, anélkül, hogy ezek okozati összefüggésben lennének egymással. Ezek az érzések hirtelen hasítanak belénk, akár egy villámcsapás. Ilyen villám akar lenni ez az előadás is – hangsúlyozza Zsótér Sándor.
