Az utóbbi években általános tendencia lett a Disney-cégnél a régi sikerek felmelegítése, az újabb és újabb részek erőltetése. Nagyon nagy kérdés, hogy meddig lehet ezt így folytatni?
A Dzsungel könyve újrajátszott epizódja másodlagos frissességű. Sajnos szegény Kipling nem támadt fel egy röpke regényke megírására, így be kell érni a disney-barkácsok gyártotta lapos cselekménnyel. Tulajdonképpen az egész filmben nem történik semmi: dalolnak-táncolnak és félnek a tigristől.
A falu és az épp mellette elterülő dzsungel a két meghatározó helyszín. Maugli vágyik vissza a vadonba és nagy bátran el is szökik. Az egész falu indul a keresésére. Váratlan fordulat: rátalálnak a renitens gyerekre mackója társaságában. A csúnya tigris ismét alul marad és még meg is égeti a hátsóját. Izgalmak tömkelege kínálkozik! Furcsa módon a bemutató gyerek-közönsége alig nevette el magát. Inkább fészkelődtek a székükön, vártak valami érdekesebbre.
Valójában nem sokat várnék én a Disney-től: csak az értelemnek, az értelmes történetnek a szikráját. És nem a régi nagy siker folytatását, mert hogyan is lehetne Kipling után a Dzsungel könyvéhez bármit is hozzá tenni? Ráadásul a gyártók a szereplők egyértelmű elbutításában utaznak. Balu a jelen változatban egy idióta táncoló medve, Bagira pedig ragadozóra alig hasonlító lágy szívű cicus. Sajnos a bárgyúságnál is komolyabb probléma, hogy rajzosan is elég alacsony színvonalúra sikeredett Steve Trenbirth első animációs rendezése. A Disney-től már rég láttam ennyire porzó, alig életteli animációt. Ennél már a digitális rajzfilm is kellemesebb a szemnek!
Némi elszalasztott lehetőséget a zenei anyagban éreztem. Kellemes swinget meg jazzt kevert-kavart össze Joel McNeeley. Elviselhetőbbé tette a gyereket kísérő szülők számára a dzsungel törvényeit.
Összefoglalva: nagy csalódás ez a mozi. Keveset ígér és még azt is alul múlja.
