Diego izgága idiotizmusát még elviseltem valahogy, de Dóra, az egyébként nyilván jóindulatú közép-amerikai rajzfilm kislány tolakodó kétnyelvű kedvességétől lassan frászt kapok. De mit akar a gyerekemtől?
A Dóra, a felfedező (Dora the Explorer) 2000 óta futó amerikai animációs tévésorozat, amely egy Dóra nevű, 5 éves, talán mexikói, talán guatemalai kislány kalandjait mutatja be, akinek valamiért mindig el kell jutnia A pontból E pontba, B, C és D pontok érintésével. Segítsége egy kis majom, akit Csizinek hívnak, mivel valamiért piros csizmában ugrál, és használatára van a beszélő Térkép és Hátizsák, egy Swiper nevű róka pedig rendre el akar lopni valamit. Persze minden és mindenki beszél, ráadásul a magyar mellett angolul is, ami az eredetiben spanyol volt, ami tekintettel a mese környezetére jóval indokoltabb. Ahhoz, hogy hőseink elérhessék aktuális céljukat, folyton segítséget kell kérniük a tévé előtt ülő gyerekektől, és útjuk végén mindfig összefoglalják, melyik jelenet tetszett nekik a legjobban, és énekelnek is. Na, ez a bajom a Dórával, az álságos kommunikációs kényszer, és nem nagyon találkoztam olyan szülővel, akit ne irritált volna.
Dóra és majma, Csizi rendre megáll szemben velünk, kicsit pislognak, és várják, hogy megszólaljunk – majd kis idő után úgy csinálnak, mintha tényleg válaszoltunk volna. „Neked melyik volt a kedvenc részed?” – kérdezik minden epizód végén, majd közlik, hogy azt ők is szerették, menet közben pedig általában megállnak közvetlenül valami előtt, és buta arccal kérdezgetik, hol van az a valami. És ez így megy végig, és a gyerekek valamiért szeretik, de nagyon, bár szerintem csak nagyon kevesen válaszolnak Dórának. Persze nem ez az egyetlen műsor, ahol eljátsszák ezt a kommunikációs izét, még jelzik is az elején, hogy ez konkrétan interaktív problémamegoldás, mert kérdezni kell, ha gond van, és persze, a gyerekek az értetlenkedő Vitéz Jánosnak is kiabálnak, hogy vigyázzon, mert ott az ördög mögötte. Az igazi kommunikáció, nem tessék-lássék kamu, ahol ráadásként rossz az angol kiejtés és időnként a nyelvtan is, de ez már a magyar verzió hibája, ahogy a hamis éneklés is. Mert nagyon hamisan énekelnek, és a jelek szerint nincsen nyelvi lektor.
De Dóra nem áll meg. Mivel a célközösség is növöget felfelé, 2014-től a Dora és barátai már a prepubertás korba tette át a sztorit, és a szegényesen öltözött, bilifrizurás, mindig egyedül császkáló kislányból a suli legmenőbb csaja lett, aki négy barátjával oldja meg a problémákat – például azt, hogy a cicák elfoglalják a kutyák kastélyát -, és mivel ez túl csajos, a kisfiúkat hősnőnk unokatestvére szórakoztatja a Go, Diego! Go!-ban, amiben mondjuk az a jó, hogy rengeteg állatfajról lehet tényleg tanulni. És persze Dórával nem csak a tévében találkozhatunk: vannak könyvek, videójátékok, uzsonnás dobozok, kulacsok, esőkabátok – olyan nekünk is van -, és csokik meg kekszek, mert ha egy üzlet beindul, akkor pörög rendesen, akárcsak a gyerekünk, aki az ágyon ugrálva kiabálja, hogy „Magasabbra, Csizi!”, engem meg azzal vegzál, hogy „Swiper, ne lopkodj!” Utóbbit háromszor kell elmondania, aztán nekem ki kell kullognom a szobából, mert a rajzfilmben is így van. Akkor már inkább a Bubbi Guppik!
