A felejtés bére (2003)

Ben Affleck korai munkái nagyrészt felejthető darabok – nyilván a Good Will Hunting kivételével, de ott nem ő volt a főszereplő -, a John Woo rendezte és Philip K. Dick írásából készült A felejtés bére valahogy mégis megmaradt bennem. Ez talán a csavaros történetnek, talán a ténynek, hogy Uma Thurman kivételesen akciófilmet vállalt, vagy Affleck meglepően visszafogott játékának köszönhetően, de az utóbbi feltehetőleg inkább a rendező, mint a színész hibája. Affleck ugyan Arany Málna díjat kapott a játékáért – és további díjat hozott neki a Gigli és a Daredevil is -, de akkori önmagához képest szerintem nagyon is jó volt. A díjat különben összetörte, majd az eBayen eladták, és ebből a pénzből fizették a következő évi Arany Málna-gála terembérleti költségét. És ha valaki nem emlékszik a történetre, Ben volt az a zseniális tudós, aki időgépet épít, majd amikor rájön, hogy azt gonosz célra akarják használni, intő jeleket hagy hátra jövőbeli önmagának, aki aztán Umával együtt megakadályozza a visszaéléséket.

Hollywoodland  (2006)

Bizony, bizony, Affleck az egyetlen színész szerte e világon, aki mind Supermant, mint Batmant eljátszotta már a mozivásznon! Persze rögtön pontosítunk is, Ben azt a George Reevest alakítja, aki az 1950-es évek népszerű tévésorozatában az Acélembert alakította, és akinek titokzatos halála köré épül a cselekmény. És azt is tegyük hozzá, hogy a főszereplő nem Affleck, hanem a szokás szerint mindig viharvert Adrien Brody volt – de ezúttal az előbbire érdemes figyelni, és ez a melankolikus, frusztrált karakter végre meghozta az első komoly színészi elismeréseket. Hősünk a Velencei Filmfesztiválon a legjobb férfi alakítás díját kapta meg és a legjobb férfi mellékszereplő jelölést a Golden Globe-on, és tegyük hozzá, később is nagyrészt ebből az anyagból építkezett, ha drámai alakításról volt szó.

Hideg nyomon (2007)

Ben Affleck első rendezésében magára nem osztott szerepet, de ez akkor is az ő filmje, pláne, ha hozzátesszük, hogy a főszerepet öccse, a sokak szerint nála sokkal jobb színész Casey Affleck kapta. Szerintünk Casey nem jobb színész, de valóban sokkal kifejezőbb az arca – viszont többnyire nem érteni, mit mond. A helyszín természetesen Affleck kedvenc városa, a baljóslatú Boston, ahol egy négy éves kislány eltűnése kavar vihart. A rendőrségi nyomozás eredménytelenségét látva a kislány elkeseredett nagyszülei felbérelnek két magándetektívet – egyikük a kisebbik Affleck, a másik Michelle Monaghan – akik egyre mélyebbre süllyednek Boston árnyékvilágában, a drogosok, csalók és pedofilok birodalmába. A Dennis Lehane regényéből készült film néha túlságosan is száraz, de sosem hatásvadász, inkább lényegre törő, megfelelő érzelmi csúcspontokkal és remek alakításokkal – vagyis nem rossz rendezői bemutatkozás.

Tolvajok városa  (2010)

Rendező, színész, forgatókönyvíró – ezeket a posztokat vállalta Affleck második rendezése során, és bár a film nem érte el a sokkal precízebb és hitelesebb Hideg nyomon szintjét, egy percet sem kellett szégyenkeznie érte. Újra Bostonban járunk, és újra a bűn világába csöppenünk: ahogy az hamar kiderül, itt évente 300 bankrablás történik, amelyek elkövetői általában a város Charlestown nevű, munkásosztálybeli negyedében laknak. Itt él barátaival és bűntársaival Doug MacRay, aki gyors,erőszakos, de sosem véres rablások sorozatát hajtja végre bandájával, és akinek a világa a feje tetejére áll, amikor az utolsó meló során egy csinos banki alkalmazottat (Rebecca Hall) ejtenek túszul – akit társai az egyszerűség kedvéért kinyírnának, ám a betyárbecsülethez ragaszkodó Doug ezt nem hagyhatja, és ennek súlyos következményei lesznek. A majdnem kopaszra nyírt hajú, tréningruhás Affleck kellőképpen meggyőző bostoni proligyerek, ám végül a legjobb barátját alakító Jeremy Renner kapott a szerepéért Oscar-jelölést, de ez rendezőként részben Affleck érdeme is.

Vállalati csalódások (2011)

Affleck talán legkevésbé ismert és népszerű filmje méltatlan módon elfeledetté vált már nem sokkal bemutatása után – talán mert túl aktuális akart lenni vagy mert a komor témához képest túlságosan is happy lett az ending. A legutóbbi nagy pénzügyi válság idején járunk ugyanis, amely százezrek állását követelte, és így jár Bobby Walker vállalati középvezető is. Élete egy pillanat alatt megváltozik, amikor elveszti a munkáját és vele együtt hatszámjegyű fizetését és egy kicsit az önbecsülését is, de kétkezi munkával igyekszik talpra állni, és sógorával együtt gipszkarton-szereléssel kezd foglalkozni. A tény, hogy Affleck tökéletesen megállta a helyét egy olyan kaliberű színész oldalán, mint a zseniális Tommy Lee Jones, aki az egyik korábbi főnökét alakítja, elég jól példázza, hogy mennyit érett színészként és milyen komolyan vette a feladatát. Sokak szerint itt nyújtotta élete legjobb játékát. A filmet egyébként nem meglepő módon Bostonban forgatták.

Az Argo-akció (2012)

Azt már előző két filmjénél tudni lehetett, hogy Affleck biztos kezű rendező, de ezekkel még nem tett le igazán fontos munkát az asztalra – erre az Argóig kellett várni. A film igaz történetet mesél el, 1979-ben, egy évvel az iráni iszlám forradalom győzelme után a tömeg megrohanta a teheráni amerikai nagykövetséget, túszul ejtette az ott dolgozó diplomatákat. Az akció idején azonban hat embernek sikerült megszöknie és elrejtőznie, őket menekítették ki egy merész terv felhasználásával, ami a CIA "beszivárgási" szakértője, Tony Mendez fejéből pattant ki – ő alakítja Affleck. Bár az eredeti akció javarészt kanadai és angol részvétellel zajlott le, amit a film kissé bántó módon negligál, a történet rendkívül izgalmasra és ami még fontosabb, színesre, korhűre és szórakoztatóra sikerült. Az itt szakállas Afflecket sokat dicsérték játéka miatt, de tény, hogy rendezőként emlékezetesebb munkát nyújtott – színészként John Goodman és Alan Arkin vitték el a műsort. Az Argo megkapta a legjobb filmnek járó Oscart, amit Affleck producerként vihetett haza, rendezőként pedig egy-egy BAFTA és Golden Globe díj jutott neki.

Holtodiglan (2014)

A szórakoztató, de nem biztos, hogy igaz sztori szerint David Fincher rendező ráguglizott a főszereplőjelöltek mosolyára és Ben Afflecké lett a nyerő, az a félszeg, kicsit bocsánatkérő mosoly, amiről nem lehet tudni, hogy bizonytalanságot vagy bűntudatot takar. És ez adja el ezt a remekül megszerkesztett, tőkéletes hangulatú filmet, ami aztán valamilyen okból mégis az Oscar-verseny nagy vesztese lett. Nick és Amy az ötödik házassági évfordulójára készül. Gazdagok és elégedettek, ám az ünnep estéjén a feleségnek (Rosamund Pike) nyoma vész. Hamarosan kiderül, hogy a látszólag boldog pár élete tele volt félelmetes, sötét titkokkal, és mindenki a férjre gyanakszik, aki eleinte képtelen kiállni önmagáért, és még inkább magára tereli a zsaruk és a média figyelmét. Fincher elsősorban azzal vitte sikerre a filmet, hogy Affleck valóban korlátozott színészi eszköztárából előnyt kovácsolt: a minimális arcjáték a cselekmény szerves részévé és mozgatórugójává válik és ez egy zseniális húzás.