Mostantól tényleg nem marad más szegény filmimádó kritikus számára, mint a vegetáriánus életmód. Marhát ugye a kerge kórságok miatt nem célszerű fogyasztani, a sertéshúsról pedig Malacka és Babe szoktattak le, mostantól azonban már a Kentucky Fried Chicken sem az én pénzemből épít majd magának új gyorséttermet. Így hát maradnak a növények - legalábbis addig, amíg a "Pizsamás banánokból" nem készül mozifilm. Nick Park és Peter Lord, a "Wallace és Gromit" című, Oscar-díjas animációs rövidfilm-sorozat alkotói most mázsányi színes gyurmával, csirkékkel, tyúkokkal, na meg egy-két harciaskodó kakassal felszerelkezve indultak Hollywood meghódítására. Ráadásul mindez sikerült is nekik. A "Csibefutam" az év eddigi legsikeresebb animációs filmje, szertefoszlatva ezzel a Disney "Fantázia 2000"-jének és a Fox "Titan A.E." című filmjének esélyeit. A DreamWorks filmgyártó részlege ismételten beletenyerelt a jóba. Importálta a brit szellemi tőkét, biztosította a nem csekély anyagi feltételeket, kreatív szabadságot adott az alkotóknak, akiknek a fantáziája ezáltal korábban nem ismert magasságokban szárnyalhatott. Az alaphelyzet mindössze pár szóban felvázolható: adva van egy nagyüzemi csirkefarm, ahol eddig a tojás volt a fő exportcikk, ám most veszélybe került szegény tyúkok élete, mivel csirkepástétom készítő gépet vásárolt a gazda. Ezt persze nem nézhetik tétlenül szegény szárnyasok. Vezetőjük, Rozsda újabbnál újabb tervet eszel ki a szökésre, amelyek aztán rendre kudarcot vallanak. Egy éjjel azonban új reménysugár, pontosabban egy amerikai cirkuszi kakas tűnik fel az égen, s Rozsda benne látja a menekülés utolsó lehetőségét: társainak meg kell tanulniuk repülni. Ez azonban korántsem ilyen egyszerű feladat. Számtalan mulatságos és izgalmas kalandon kell átverekedniük magukat szegény jószágoknak, mire eljuthatnak a szabadság földjére. A film azonban jóval több, mint egy másfél órásra nyújtott esti mese, amelyben győznek a jók és bűnhődnek a gonoszok. Pont azért zseniális alkotás, mert egyszerre működik meseként és pengeéles társadalomkritikaként. Ebben a tekintetben a DreamWorks tavalyi nagy dobására, a "Z, a hangyára" emlékeztet. Azon pedig ne lepődjünk meg, ha az izgalmas kalandok közepette a mellettünk ülő néző, aki velünk együtt inkább a csirkék szabadságharcára kíváncsi, mint "A hazafi" patriotizmusára, egyszer csak hangosan kezdi el bíztatni a szárnyasokat. Hiszen legszívesebben mi is csatlakoznánk hozzá, ugye?
