Az amerikai származású, pszichológus végzettségű filmrendező, Richard Lester, világhírnevét az első két Beatles filmnek (A Hard Day's Night - 1964, Help - 1965) köszönhette. Az Egy nehéz nap éjszakája elsősorban az Angliában turnézó zenekar tagjairól szól, akik végig bolondozzák, s az őket üldöző lelkes rajongók elől futva végig menekülik a filmet. Míg a Help egy szürreális, képzeletbeli utazás, melyben a fiúkat egy titokzatos varázsszekta üldözi, mert szent ereklyéjükre ismernek a Ringo ujján lévő gyűrűben. Aztán 1967-ben Lennon szerepelt még Lester Hogyan nyertem meg a háborút? című háború ellenes fekete komédiájában is.
1964. A Beatles népszerűsége a tagok számára egyre elviselhetetlenebb mértéket ölt. A siker ára a heteken át tartó gyakran napi két koncert, melyeken szinte mindig ugyanazt a műsort adják le, megfosztja őket eredetiségüktől, attól a felszabadult érzéstől és spontaneitástól, amit a hajdani klubokban érezhettek. Állandó kísérőjükké válnak az alkohol mellett fogyasztott tabletták, aztán ezt 65-ben egyéb drogok váltják fel. Az Egy nehéz nap éjszakája egy angliai turné során követi nyomon a sztárokat. Látjuk őket, stúdió-felvételek előtt elszökdösni, vonaton kártyázni, sajtófogadáson hülye kérdésekre hülye válaszokat adni, szórakozni. A hatvanas évek önérzetes, lázadó ifjúsága a mintaképét látta a fiúkban, akik e filmben öltöny-nyakkendős úrifiúnak öltöztetve ugyan, de ügyes szabaduló-művészként minden zárt helyzetből kitörve vívják mindennapos csatáikat nyárspolgárokkal, menedzsereikkel, rajongóikkal s önmagukkal.
A forgatókönyvíró két napot töltött a Beatles-szel, s ezután a fiúk figuráira alapozva írta meg a filmet. A némileg egysíkúra vett szellemeskedő vagy együgyű, de helyesfiúra formált karakterek nem igazán nyerték meg a zenekar tetszését. Lennon így nyilatkozott az írásról: "Kissé feldühített bennünket, hogy túlságosan simára sikeredett, pocsék dialógusokkal." A forgatás alatt mindvégig feszültségeket okozott, hogy a rendező ragaszkodott a forgatókönyvhöz, ellentétben a zenekar tagjaival, akik hitelesebb, sokoldalúbb személyiségek alakítására vágytak.
A film fontos irányítóelemei a játék, a burleszkbe illő gegek, az állandóan mozgásban tartott események. Ma már kissé poros poénként hat a vonaton egy öregúrral folytatott vita arról, hogy nyitva vagy csukva legyen az ablak, egy megborotvált tükörkép, vagy egy fürdőkádban habok között vívott egyszemélyes gumihajós háború. Ennél érdekesebb, mikor egy-két helyen a fiúk lapos poénokba cseppet sem csomagolható valódi egyénisége villan fel. Például Lennon reakciója egy hölgyre, akivel a stúdió homályos folyosóján találkozik. A nő szemüvege mögül hosszan vizsgálgatja az arcát, s azt, hogy vajon emlékezteti-e "Őrá" vagy sem, majd végül úgy dönt nem is hasonlít rá (vagyis Lennonra).
A filmben tanulságos képsorokat láthatunk a tömeghisztéria tárgyköréből. A rajongókról készült dokumentum felvételek láttán az a gyanúnk támad, hogy az extázis a hatvanas években messze felülmúlta, a napjaink végig táncolt és csápolt koncertjein tapasztaltakat. A kultikus tárgyként imádott sztárokat utcára lépéskor lánytömegek vették üldözőbe, autójukra vámpírokként tapadtak s a koncerteken szinte minden jelenlévő magánkívül sikítozott, vonaglott, bepisilt vagy elélvezett, na nem a zene hatására (hiszen előfordult, hogy azt egy negyvenezres tömeg sikítása hangerőben felülmúlta), hanem a megtiszteltetéstől hogy jelen lehet. De az Egy nehéz nap éjszakáját szerencsére jól hallhatóan végig kíséri a zene, s aki a Beatlest egy cseppet is szereti, annak minden kifogás ellenére borsódzik a háta a gyönyörűségtől.
