Édes Istenem, nem is tudom, hol kezdjem el ezt az írást! Annyi mindent tartalmaz, és annyira felkavarja az embert. Valahol a film elején elhangzik a tételmondat: "Ha a fiú nem Isten igéje, akkor Isten sosem szólalt meg" - a mondat persze csak szép lassan nyer értelmet. Cormac McCarthy 2007-ben megjelent posztapokaliptikus regényéből készült látomás csak keveseknek ajánlható, de nekik nagyon.
Felér ez a film egy istenélménnyel, de abból a megrázóbb fajtából, ami miatt az ember kicsinek és törékenynek érzi magát, és napokig csak keresi a választ az élete kérdéseire. Cormac McCarthy azonos című regénye komoly bestseller lett három évvel ezelőtt, a könyv meg is hozta a szerzőnek a Pullitzer-díjat. A New York Times által készített "Az elmúlt évtized 100 legjobb könyve" összeállításban az első helyen zárt.
Ettől még persze nem feltétlenül jó, ez lehetséges. John Hillcoat kicsit zordra formázott filmje valóban nem ajánlható mindenkinek. Nehéz lélekkel nézhető csak, hiszen a végítélet után játszódó kietlen történet nem kevés félelmet rejt, ahogy a történetet megfestő hihetetlen színvilágú képek sem. Embert nem láttunk, csak elhagyott házakat és üres autópályákat; fújó szelet, esőt és hideget. Ami ember - a két főszereplőn kívül - vászonra kerül, az nem ember, inkább állat. Embertelenségét a környezete, az éhség és az egymásnak való kiszolgáltatottság teremtette. Embernek maradni itt nem sokaknak sikerül. Vagy megfagy, vagy éhen hal, vagy megeszik mások.
Dél felé tart apa és fia. A fiú, aki az Isten megtestesítője, az apa jobbik énje, a Valaki, aki életben tartja őt, a reményének megtestesítője. Aki viszi őt Délnek, minden szebb és jobb, az új világ kapuja felé. A fiú nemcsak az apát viszi az Éden felé, hiszen a Reményt többen is keresik.
John Hillcoat, a fiatal amerikai rendező harmadik nagyjátékfilmjét már csak Viggo Mortensen magával ragadó játéka miatt is érdemes megnézni. Ehhez társul a Fiú, a fiatal és angyalarcú Kodi Smit-McPhee szerepe, és az a finom, nem tolakodó, mégis a bőrünkön érezhető szimbólumrendszer, ami veleinkig éreztette velünk, hogy a remény a legelhagyottabb időkben is de profundis szól föl. "A legsötétebb ég alatt, /Isten, Téged találtalak. / A legmélyebb örvény felett / Uram, én Téged leltelek."
