Naponta történnek velünk véletlenszerű dolgok. Véletlenül rossz vonatra szálltam, véletlenül hashajtót vettem be, noha a vasajtót akartam betenni, véletlenül találkoztam egy ismeretlennel, de észre sem vettük egymást, sőt az első pillanattól ellenszenves volt, beképzelt majom, egyszer olyat is hallottam (véletlenül, alighanem), hogy valaki véletlenül egy jó moziba ment be (a film ott is rossz volt, állítólag).
Jean Reno az usából röpül az eneszkába, de Párizsban le kell szállni, noha ő csak azt nem akarja: a Mexikóba készülő, ám ugyancsak hátráltatott Juliette Binoche elkéri a mobiltelefonját, és ez már a nagy Jeannak is szöget üt a fejébe (Jean, kérem a mobiltelefonját!), úgy véli, ez már nem lehet a véletlen műve (kétségtelen: a Házibuli, eddig azt hittem kiérdemesült forgatókönyvírójáé), mi lesz ennek a vége?
Mi lenne, másfél óra mobiltelefon- és szállodareklám: a fransziák értenek csak a szerelemhez igazán, mobilozni is van olyan jó, mint meztelen csigát enni bundában (jut eszembe: a nagy Jean világhírű konyhafőnök, pedig lehetne küleurópai cipész is, Reno).
Maguk szerint mi van, most összejönnek, vagy nem összejönnek, vagy mi van akkor, ha Jean Reno Libuse Safrankovával találkozik a jó nevű airport egy pontján, aki ugyancsak híres színésznő, de Párizsban kevesen ismerik, esküszöm, Jean észre se veszi, vagy még rosszabb: mi, a mobiltelefonom? Anyád, hülye polyák (pedig cseh)! Azt az lett volna a vége, hogy nincs is film. Az meg kár lett volna.
