Esti Kornélról írta Kosztolányi, hogy azért félt, mert volt fantáziája. Most itt van az év egyik nagyhírű mozibummja, az Ideglelés (eredeti címén The Blair Witch Project), és a néző kitapasztalhatja magán, hogyan működik a fantázia gerjesztette félelem. Ez a film ugyanis nem a rémisztő megmutatására, hanem a nézőben létrejövő "félelem a félelemtől" állapotára épít.
A hatás minden bizonnyal azoknál jön be maradéktalanul, akik (akár az interneten hónapokkal korábban megjelent titokzatos közlések, azaz a zseniálisan kitalált reklám alapján) egy az egyben valóságnak fogadják el a két fiatalember, Eduardo Sanchez és Daniel Myrick már nálunk is elhíresült filmjét. Azt ugyanis, amit mindjárt az elején megjelenő felirat is megerősít a moziban: 1994-ben három filmfőiskolás két kamerával nekiindult az egykori Blair falucska közelében elterülő erdőnek, hogy felderítse és filmre vegye egy két évszázados szörnyű boszorkánylegenda valóságát. A két fiúból és egy lányból álló expedíció soha többé nem tért vissza, az általuk készített felvételeket egy évvel később találták meg.
Ami ezek után a vásznon megjelenik, az valóban a megtévesztésig hasonlít az amatőr körülmények között forgatott dokumentumfelvételekhez. Életlen képek, pontatlan képkivágások, a párhuzamosan dolgozó és így a "kutatás" közben egymást is megörökítő szereplők, a felvételek kizárólag szubjektív szemszöge, a rossz fényhatások, majd az egyre gyakrabban hisztérikusan mozgó kamerával rögzített képek véletlenszerűsége, és így tovább.
A horrorisztikus hatás egyik forrása tehát az, hogy a rendező-forgatókönyvíró páros valóságos esetnek hiteti el azt a hátborzongató történetet, ami igazából fikció, talált dokumentumnak a kitalált áldokumentumot. Nevezhetjük ezt akár a néző beetetésének, de tény, hogy szinte rajtakaphatatlanul tökéletesen "önjáró" filmmel viszik végig a beetetést. (Nem kis részben Neal L. Fredericks operatőrnek köszönhetően.)
A hátborzongató hatás másik forrása az Ideglelés újdonságából fakad, abból, hogy miközben három szereplője eltéved az erdőben, s egyre inkább eluralkodik rajtuk a kilátástalan helyzetükben érzett kétségbeesés és a titokzatos, fenyegető jelek keltette pánik, a felvételeken sohasem jelenik meg egyértelműen a félelem tárgya, csupán az alanya: az eszelősen rémült ember. A szereplők rémülete és a titokzatosság növeli horrorisztikussá a fenyegetettség atmoszféráját. Szakítva a ma már végletes szörnyűségek mutogatásával riogató horrorfilm eszközeivel, az Ideglelésben nem látni a szörnyűséget, csak a hatását. És a legérdekesebb az, hogy a hatás akkor is meggyőző, amikor a "szörnyűség" mosolyognivalóan gyerekes, mint például az ismeretlen lény hátrahagyott zöld, kocsonyaszerű nyoma.
Persze, lehet úgy is felfogni az Ideglelést, mint két nagyon eredeti, vásott kölyök meséjét, amellyel bepalizták a világot. De bepalizták! A 60 ezer dolláros költséggel készült film 140 millió dolláros bevételt ért el, világszerte közönségsiker lett. És ha Hitchcock mester születésének centenáriumi évében született egy film, amely megújította a horrorfilm eszköztárát, az azért elég reményteli tény.
