Azt még az Éjszakai őrség ellenzéke is elismeri, hogy az a jelenet a citromsárga Zillel, amiben a szocreáltól elnehezült tehergépkocsi akrobatikusan a levegőbe emelkedik, pördül egyet, beint Hollywoodnak, majd tízpontos talajfogás után tovább száguld a moszkvai éjszakában, minden idők egyik legjobb ziles akciójelenete, de az idomított haszonjárművek kategóriájában is simán veri a mezőnyt. Mindez Timur Bekmambetovnak köszönhető, aki azóta egy karcsúbb karosszériával (Angelina Jolie) is megcsinálta a mutatványt (Wanted), de nem távolodott el az orosz piacoktól sem. Bolond is lett volna: ha a Zilnek ilyen jól ment, elő a Volgával. A Fekete Villám, ahogy azt a magyar alcím (Zúg a Volga) is sugallja, egy Volga-film, műfajában talán a legelső. Rögtön sor is kerül a címszereplő rehabilitálására: a lepusztult járgány - a beleépített szovjet technikának hála - hamar a levegőbe emelkedik, fiatal gazdáját Moszkva szuperhősévé és a város alatti gyémántokkal álmodó nagyvállalkozó ellenségévé teszi. Van tehát superhero és villain, csaj, tudós és világító vörös csillag, meg poénnak szánt szeszkazán, de mese nincs, csak számítógépes ráhatás. Éljen az orosz CGI, fogadás jobbról, repülő retrojárműnek tisztelegj, de az azért mesének gyenge, hogy lemásoljuk a Pókembert, annak is a butábbik részeit. Az egészből két csillagot ér a repülő Volga, és egyet a Lomonoszov-egyetem, mert olyan, mint egy Moszkvából kiálló csillagromboló, de szólunk; a Matrjoska-kommandó és a HiperCsajka c. darabokat már most diszkvalifikáljuk a filmek mezőnyéből.
