Hollywood aranykorában embertelenül bántak a színészekkel. A stúdiók vagyontárgyként kezelték sztárjaikat, és azt tehettek velük, amit csak akartak.
A régi Hollywood egyik alapelve az volt, hogy a stúdiók a számukra jól jövedelmező sztárokat gyakorlatilag vagyontárgyként birtokolták, ezért azt tehettek velük, amit csak akartak. Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy színésznőket kényszerítettek abortuszra, meghatározták az életmódjukat, súlyosan beleavatkoztak a magánéletükbe, és ha történetesen valamelyik "tulajdonuk" meleg volt, mindent elkövettek, hogy soha ne kerüljön nyilvánosságra. Judy Garland tönkretétele talán az egyik legtragikusabb példája az embertelen bánásmódnak.
Rita Hayworth a '40-es évek egyik szexszimbóluma volt, tömegek imádták, még a Hiroshimára ledobott atombombára is az ő képét ragasztották. Csakhogy a színésznőnek volt egy aprócska "hibája": Margarita Carmen Cansino néven született, spanyol szülőktől - azaz az akkori szabályok szerint nem volt eléggé fehér. A hajvonalát egy igen fájdalmas módszerrel feljebb vitték, hogy az arca karaktere elveszítse spanyolos jellegét, és a forgatásokon úgy világították meg, hogy a bőre világosabbnak tűnjön. És kész is volt a fehér színésznő.
Milyen élete volt egy meleg színésznek Hollywood aranykorában? Kockázatos, mi több, veszélyes. Titkolnia kellett, mert ha a közönség megtudta, akkor lőttek a karrierjének. Járhatott ismerkedni különböző helyekre, például fürdőkbe, de megvolt a veszélye, hogy egy rendőrségi razzia során begyűjtik - ez mindennapos volt akkoriban. A stúdiók látszatházasságokra kényszerítették a meleg sztárjaikat, és nyilvános eseményeken is szigorúan ellenkező nemű partnerrel mutatkozhattak.
A sztároknak félniük kellett egy bizonyos bulvárújságírótól, a lehetetlen kalapok iránt vonzódó Hedda Hoopertől. A sikertelen színésznő hajszolta a pletykákat, és akit nem kedvelt, gátlástalanult kicsinált. Elég volt, ha valaki csak gyanúba keveredett mint meleg vagy kommunista, Hooper lecsapott rá, és tönkretette a karrierjét.
Mindezek után sajnos nem meglepő, hogy a szexuális zaklatás, nemi erőszak mondhatni bevett dolognak számított, ahogy abból sem csináltak különösebb problémát, ha egy-egy híresség fiatalkorú lánnyal élt szexuális életet. A "szereposztó dívány" intézménye pedig igenis létezett.
(Forrás: Ranker)