Nem tudom pontosan, miért is akartam megúszni az Üvegtigris 3.-at, talán az Üvegtigris 2. miatt, mindenesetre megpróbáltam, és megnéztem a Tront, ami viszont az ostobaságnak olyan magas fokán áll, hogy tényleg derűs kedély kell a végigküzdéshez.
Ráadásul 3D-ben ment a kaland, úgy ültünk ott napszemüvegben a sorstársakkal, mintha valami különleges megakvarcolási rítuson vennénk részt, miközben azon kell izgulni, hogy Jeff Bridges és géphadserege ne tudjon átjönni valami kapun a digitális világból a valóságba, mert akkor nagyon ki lesz szúrva az emberekkel. Legalábbis nekem ennyit sikerült megértenem a sztoriból, meg azt, hogy abban a digitalizált világban minden elég gagyi és kietlen, egyetlen szerencse, hogy az ott élőknek azért sikerült magukkal vinniük egy ¬sminkest, mert a szemfestés a legnagyobb bajok közepette is rendben volt.
Vissza, vissza csak az Üvegtigrishez, kis történet, és lehetne még kisebb is, de érezhetően nem akartak csalódást okozni a rajongóknak, így aztán ott kezdünk a büdösben, a mocsárszéli mozgóbüfében, és elég sok idő megy el arra, hogy felidézzük a múltat. Jönnek a régi szereplők, pedig semmi normális feladatot nem sikerült adni se Szilágyi Tibornak, se Básti Julinak, jönnek a régi zsánerek, nagyon nyögve indul az egész film a régi nyomvonalon, aztán megrázza magát, elhagyja az eredeti helyszínt, felköltözik a fővárosba, és megindul.
Semmit sem állítok, legkevésbé azt, hogy Kamarás Iván színész volna, de egy idő után az ember kénytelen azt mondani, hogy a film annyira azért nem rossz. Kellően leszállították már az igényeket, én már annak is örültem, hogy Csuja Imre triciklivel érkezik, és mégsem mondja, hogy ízirájder. Sőt attól, hogy nem mondja, elkezd hiányozni. Miért nem mondja, nem ettől Üvegtigris az Üvegtigris?
Az ember beletörődik a bizniszalapú filmkészítésbe, tudomásul veszi, hogy az Üvegtigris maga is egy márka, és a címke alatt jobban lehet forgalmazni bármilyen vígjátékot. Ahogy beletörődünk abba is, hogy mindig úgy töltenek a sörből, hogy látszódjék az üveg, és hiába húzogatnánk az orrunkat, mert egy olyan luxusmarhaságban, mint a Tron, úgy megreklámoznak egy motorkerékpárt, hogy kínosabban már nem is lehetne. Vállvonogatva vesszük tudomásul, hogy ez nem film, hanem mosópor vagy fogkrém, és amint eljutunk idáig, furcsa módon filmes erényei támadnak a mosópornak. Feltűnik, hogy az alaptársaság, Csuja Imre, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor és Szarvas József mégis magas színvonalon végzi a munkáját, hogy Rudolf Péter mennyire kimeríthetetlen filmes arc, hogy a forgatókönyv milyen ügyesen kerüli ki a legrémesebb giccset, és az író érti, hogy vesztesnek lenni ma sokkal felemelőbb és barátságosabb pozíció, mint győzni.
Mire mégis elhangzik az ízirájder, megadom magam. Van az Üvegtigrisben tehetség is, kedvesség is, vannak egészen jó öt percek, amikor azt érzi a néző, hogy Kabos Gyula még sincs olyan végtelen messzeségben tőlünk, és hogy ezen most nemcsak mi nevetünk, de a generációkkal későbbiek is.
