Egy-két Oscart már most borítékolhatunk A segítség című filmnek – megfelelő téma, átgondolt interpretálás, emlékezetes alakítások. És didaktika, ezerrel.
A tízmillió Van De Kamp országa
A Született feleségek sorozatból számomra mindig is a Marcia Cross alakította Bree Van De Kamp karaktere tűnt a legéletszerűtlenebb, karikatúraszerűbb figurának a maga az ötvenes évek amerikai családmodelljét parodizáló sütisütő, álszent, leoltott lámpánál takaró alatt szexelő konzervatívizmusával. És még mindig amolyan alternatív univerzumban játszódónak hatnak azok a filmek, amelyekből kiderül, nevezett korszakot tényleg több millió Van De Kamp trécselte végig a kisvárosban bodorodó hajkoronájukkal és elmaradhatatlan cigarettájukkal. Ennél már csak az tűnik sci-fibbnek, hogy az USA-ban döbbenetesen sokáig volt törvényi szinten deklarálva a faji megkülönböztetés. Pedig ez nem Hollywood, ez történelem.
Egyenlő, de elkülönített
[img id=320736 instance=1 align=left img]A saját múlttal való szembenézés, a gyónásként funkcionáló művészi produktumok, majd idővel a lelkiismeret-furdalásnak piaci szintre emelése mindkét ország filmiparában megfigyelhető. A segítség ezek közül egy viszonylag intelligensebb, jóllehet természetszerűen didaktikus (kicsit disney-s) vonalat képvisel, amely bár nyíltan hatásvadász, de még sikerrel marad meg a jóízlés határán belül. A korszellemmel szembe szálló hősnő egy fiatal újságírónő, aki első munkájaként a háziasszony-rovatba érkező olvasói levelek megválaszolását kapja feladatul, ám a meddig főzzük a krumplit-féle kérdések helyett igen korán elkapja a világmegváltó hév és a feketék a társadalomban elfoglalt helyét, helyesebben az őket ért sérelmeket akarja korábban nem tapasztalt nyíltsággal feldolgozni egy könyvben.
A téma tehát azon túl, ami messziről látszik, vagyis a velünk élő rasszizmus, ennek a wannabe zsurnalisztának egyszemélyes háborúja saját környezetével szemben, hiszen e harc során a színes bőrű bejárónőket csak nevüket fel nem fedő forrásként, titkos tanúkként tudhatja maga mellett. Ám a férjvadászatot, illetve a családi idill látszatának fenntartását életcélként valló barátnői és rokonai nyilvánvalóan ellene fordulnának, s idővel fordulnak is, ha vállalná tollal vívott szabadságharcát.
…és megszólalnak a vonósok
Minden bizonnyal a 2012-es Oscar-díj átadójának egyik potenciális érdekeltjével van dolgunk. Az Akadémia tudvalevően előnyben részesíti a súlyos társadalmi, emberi jogi kérdéseket feldolgozó, azokra egyszerű és nagyon hollywoodi, vagyis elsősorban az érzelmekre célzó válaszokat adó alkotásokat. Kivált, ha olyan mellékszereplőket látunk benne, mint például Octavia Spencer, aki amúgy egy végtelenül elkoptatott afro-amerikai sztereotípiát, a nagydumás és harsány (és amúgy hangyányit tahó) figurát hozza elsőrangúan. De Tate Taylor (akinek pedig egy vacak vígjátékon kívül semmi egyéb nincs a neve mellett!) mind a rendezésért, mind Kathryn Stockett könyvének forgatókönyvvé adaptálásáért jó eséllyel ott lehet a kiválasztottak között. A segítség nem limonádé, noha a felzaklató drámaiságot szintúgy kerüli, vagyis úgy akar komolynak látszani, hogy azért ne veszítse el a közönség szimpátiáját sem. Ez pedig valószínűleg sikerülni is fog neki. Ezeknek a filmeknek ugyanis még azt is elnézi a kritika, ha olyan altesti poénokkal lépnek fel, amiért az Amerikai pite kilencvenhetedik részét lehúznák otrombaságért, hiszen mégis más, ha egy fajgyűlölő tányérjába szarunk bele, mintha csak úgy akárkiébe. Ezt a húzást aztán ráadásul egy kicsit többször szedi elő a játékidő hátralévő részében, mint amennyire indokolt volna, de hát amikor az ember beleszeret egy ötletébe, nehezen szabadul meg tőle. A húzóötlet mégis a megannyi gyereksírás, az elnagyoltan gonosz és ostoba rasszista karakterek és a csöndben hőssé nemesedő szolgálók szembenállása, valamint a "meszidzs", hogy emeld fel a hangot, ha igazságtalanságot látsz. Márpedig ilyen szlogenekkel választást is lehet nyerni, nem hogy Oscart.
Kinek ajánljuk?
- Akik bírják a nagy volumenű, kicsit dagályos alkotásokat.
- Az Amnesty International like-olóinak.
- A huszadik század sötét, de ritkábban hangoztatott évei iránt is érdeklődőknek.
Kinek nem?
- Fajgyűlölőknek.
- Akik pontosan tudják, mit rejt Amerika közelmúltja.
- Akiket irritál ez a szájbarágós tanítómese.
7/10
