A 2012-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál záró darabjaként volt látható Claude Miller utolsó rendezése, a Tékozló szív. A film Francois Mauriac – irodalmi Nobel-díjas francia író, újságíró – regényének mozgóképes megjelenítése, azaz Thérése Desqueyroux története kronologikus, sőt folyamatosan datált felépítéssel, majd két órába sűrítve.
1920-as évek, Franciaország. Vidék. Túl nagy a csend. A természet lágy hangjait fiatal lányok reményteli kacaja töri meg, a feszültség már az első percekben eléri a befogadót. A tragédia szele 110 percen keresztül kerülgeti a nézőt, anélkül, hogy a végső dráma a tetőfokra hágna: a felnőtt Thérése alakját megformáló Audrey Tautouval együtt a mozilátogató is unatkozik, és a mozgókép egy női lélek drámája, melyből hol a lélek, hol a dráma hiányzik. Egy fekete-fehér film ez színesben, a lehangoltság monotóniája teszi szürkévé a – gyakran akár festményszerűen átesztétizált – képkockákat. Változást csakis a metaforaként is felfogható tűz izzó vöröse hozhatna, de az csak mélyebb agóniába süllyeszti hősnőnket.
Madame Desqueyroux akár boldog is lehetne. Céltalan életének értelmet adhatna a társadalmi elvárások szerint megkötött házassága Bernarddal (Gilles Lellouche): a kettejük vagyonának egyesítése és közös gyermekük – hatalmas fenyvesek örökösének – felnevelése. Ám a kiszámítható életpálya és a beszűkült emberek társasága nem elégíti ki az önmagát kétségbeesetten kereső Thérése-t. Az emancipált nő idegenként van jelen zsibbadt környezetében; lelki, szellemi és szexuális társra vágyik, nem pedig egy szánalmasan unalmas és korlátolt férjre, aki minden örömét és férfiasságát a vadászatban éli ki.
Madame Desqueyroux pusztító ereje által képes kitörni a középszerű emberek közül, gide-i egzisztenciális válsága belső vívódáshoz vezet, melynek kérdése, hogy ésszel vagy szívvel építse föl önmagát. Ahelyett, hogy Virginia Woolf ésszerű házasságot kötő Mrs. Dallowayének kényelmes életét választaná, és jómódú háziasszonyhoz méltón rendezgetné pezsgős fogadásait, elmerengve olykor az élet nagy dolgain, Thérése inkább Flaubert Madame Bovaryjának sivár vidéki kiábrándultságához csatlakozik. Öngyilkos gondolatai mellett urától való szabadulásának vágya egészen odáig vezeti, hogy saját gyógyszerével mérgezi meg a hipochonder férfit.
Vagyis a nagy tűz éjszakáján nemcsak a közös fenyves elvesztésének lehetősége, hanem egy gyilkosság terve is megcsillan főhősünk elméjében. Ám miután ez a kísérlete kudarcba fulladt, s a család számára is nyilvánvalóvá válik tette, fogolyként él saját birtokán, miközben kénytelen fenntartani látszatházasságát is. A két család hírneve fontosabb, mint az asszony törvény előtti bűnhődése, de egyébként is – Mauriac után szabadon – a bűnt a szándék hiánya szüli, és nem a szándék. A regénybeli társadalmi tabló egy pillanatra megmutatkozni látszik az intézményes rendszerekbe való betekintéssel, de a politikai háttér csak sejthető, a történet bármikor megállná a helyét.
Audrey Tautou hatásosan alakítja a cigarettán élő megtört nőt: Madame Desqueyroux önmaga kiüresedett kísértete csupán. Testi és szellemi leépülését látva névleges férje is megrémül, s végül mégiscsak útnak engedi vidéki börtönéből. Az ominózus beszélgetés talán egész házasságuk legbensőségesebb pillanataként említhető, a kávéházi jelenet az egyetlen, amikor igazi érzelmek láthatóak az arcokon. Az eddig túlnyomóan belső, zárt terek nyitottá válnak, a házaspár búcsúzása és a záró képkockák utcajelenete is a várt szabadságot készíti elő. A nő arca ismét reményteli, csatlakozik a sétáló tömeghez, várja Párizs, várja az Élete. Végül Thérése akár boldog is lehet, csak egy dolga van: felejteni.
Pontszám: 6/10
