Van, akinek ez már lerágott csont, de én még mindig fantasztikusnak tartom azt a finom óvatossággal végbement generáció-, de főként szemléletváltást, ami az elmúlt években a George Clooney-filmek közönségének soraiban végbement, vagyis hogy a jóképű ősz férfiról álmodozó háziasszonyokat leváltotta a politika, a közélet, a társadalmi visszásságok iránt érzékeny, gondolkodó ifjúság.
Ettől persze még Clooney időnként eljátssza a kasszafúrót az Ocean's Eleven aktuális folytatásában, de látszik rajta, hogy csak a kecske/káposzta korreláció miatt teszi, és igazából az esik neki jól, ha elmondhatja, a kormány és/vagy a gazdaság vezetői gonosz, rossz emberek. És ez jól van így. Még akkor is, ha erre egyrészt mondhatja az olvasó, hogy a színész szórakoztasson, a többit meg oldja meg az, akinek az a szakmája. Másrészt, hogy a profitéhséget úgy ostorozzuk azért, hogy a Michael Clayton is rendesen megtömte a készítők zsebeit. Nekem azonban minderre az alábbiak a válaszaim: a címszereplőnk épp olyasvalaki, akinek hivatása szerint helyre kellene hoznia a világ kisebb-nagyobb igazságtalanságait, ám a történetéből kiderül, a rendszer meglehetősen rosszul működik. Ő pedig épp attól válik a szimpátiánkat kiérdemlő figurává, hogy hajlandó feladni saját ambícióiból, valamint cége esetleges bevételéből és jó híréből egy szakajtónyit, hogy ez a bizonyos "igazság" az őt megillető helyre kerüljön. Ami pedig a film sikerét illeti, nos, azért nem biztos, hogy bárkinek szégyellnie kellene magát.
A történetről csak néhány mondatban érdemes szólni, hiszen egy krimiről van szó, így legfeljebb az alapszituációt illik világgá kürtölni, a szálak kibogozásának mikéntjéről már beszéljenek a vetítőtermek. Clayton egy a lejtőn kissé megindult elvált férfi, hétvégi apuka (ha ezt a vonalat erőltetettnek érzi a néző, ne legyen miatta lelkiismeret-furdalása), aki azonban így is jogi képviseleteket ellátó cégének egyik legértékesebb munkatársa. Nem volt éppen haszontalan kolléga Arthur Edens sem, ám legutóbbi ügye némiképp kikezdte az idegeit; viszonyt folytatott egy fiatal lánnyal, valamint világossá vált számára, hogy a képviselt cég valójában olyan disznóságokat követ el, hogy Michael Moore dokumentumfilmet forgathatna róla. Nem csoda, ha a fickó kicsit meghasonlott az idők során. Clayton először csak barátját próbálja visszaterelni ámokfutásából a hétköznapok közé, hamarosan azonban világos lesz számára, immár neki kell súlyos döntéseket hoznia.
A Michael Clayton tökéletesen illeszkedik a Good Night, and Good Luck - Sziriana - A jó német alkotta sormintába: nem egy pörgős darab, viszont szinte megköveteli, hogy minden idegszálával ráfeszüljön az ember, és együtt lélegezzen a kálváriáját járó főhőssel. George Clooney tehát hozza önmaga igen jó átlagát, legfeljebb itt kevesebb alkalma van megvillantani egy félmosolyt, Tilda Swinton az ellen-jogász szerepében viszonylag kevés jeleneteiben is rendkívül szuggesztív, Sidney Pollack - amellett, hogy producere is a filmnek - a színészek között ezúttal inkább csak a nevét adta, ami azért igen jól cseng a műfajban, míg a történet konfliktus-sorozatának magját jelentő mániákus depressziós bőrébe bújt Tom Wilkinson vitán felül fantasztikusat játszik.
