Valló Péter a soproni színház élén

Ritkán történik meg, hogy egy színigazgató felálljon a székéből évad közben. Pontosabban szólva: olyankor, amikor még évekre szólna a mandátuma. Ez történt nemrégiben a soproni társulatnál, amelyet Mikó István vezetett. A színházigazgatói jogokkal rendelkező művészeti vezetői és főrendezői tisztet ezentúl Valló Péter tölti be.

- Mintegy évtizede annak, hogy Mikó Istvánnal, illetve a társulatával vendégrendezőként együtt dolgozom. Még az Arizonában kezdődött, ahol egy Dürrenmatt-drámát vittem színre. S amikor a Tháliává alakuló színházukból kiebrudalták őket, a kapcsolat nem szakadt meg. Évadonként legalább egyszer, de koprodukciók esetén kétszer is rendeztem Sopronban, ahol mindig jól éreztem magam. Bár hirtelen ért Mikó István döntése, mégsem érzem teljesen váratlannak.
- Miért?

-Mindig volt egy komikus színészi élete, amit a színigazgatás mellett sem adott fel. S a társulatánál nemcsak játszott, hanem rendezett is. Amikor pedig volt egy szabad estéje, máshol lépett fel. És Sopron kétszázhúsz kilométerre van Budapesttől. Ez így sok volt. Azt mondja, belefáradt. És nincs rá okom, hogy mást higgyek, mint amit mondott. De mert gyakran jártam ott, a fülembe jutottak elégedetlenkedő hangok is. Részint a városi vezető értelmiség köréből, de a színészek közül is. Ezek a hangok két-három éve felerősödtek.

- Mi volt az alapja az elégedetlenségnek?

- A színházzal az történt szerintem, ami a házasságokkal szokott. Az évek múltával veszítenek az érzelmi tartalékaikból, értékeikből. És tudjuk, azok a társulatok, amelyek nem követnek el mindent, nem törekszenek arra szinte az önkívületig, hogy újjászülessenek, azok megkopnak, s a változó időknek aligha tudnak megfelelni. Eleinte hihetetlen névsoruk volt egy vidéki színházhoz képest. De lassacskán elhagyogatták a fedélzetet olyanok, mint Székhelyi József, Gáti Oszkár, Szombathy Gyula vagy Trokán Péter. Ott nekem is volt egy kis kompániám, amelyik nem csonkult, sérült annyira, hogy ne lehetett volna betapasztani a sebeket. Sejthető, hogy szabad kezem is volt. Így nem lehetett okom arra, hogy hűtlenné váljak.

- Most e hűség jutalma a megbízatás. Hogyan került sor a felkérésére?

- Ami viszont igencsak váratlanul ért. Hiszen nem pályáztam, nem jelentkeztem érte, nem volt rá szükségem. De igazat szólva, mindig is használták annak az előnyét, hogy van rálátásom az egészre. Vagyis többre tartottak igényt annál, mintsem létrehozzak egy-egy sikeres előadást. Ezeknek egyébként az is volt a céljuk, hogy segítsenek egy vidéki városba honosítani egy fővárosi gyökerű színházat. S egybe-másba csakugyan bekapcsolódtam, mint amikor a fertőrákosi barlangszínház művészeti koncepcióját kellett leadni.

- Most viszont a legelső feladata a kőszínház műsorának tervezése. A műfaji arányokon módosít?

- Lépésről lépésre lehet jó programot csinálni. Legyen népszerű, de egy kicsivel több érték, irodalom. A nagyszínházban változatlanul két magvasabb, veretesebb drámát ígérünk, valamint két vígjátékot és két zenés műfajú előadást, operettet vagy musicalt. Ám egy művelődési házat éppen most építenek át kongresszusi központtá, ahol lesz egy kis kamaraszínházunk. S ott huszadik századi magyar és külföldi szerzőktől mutatunk be három színművet. Amin még változtatok, az a rendezői kar. Ez a legfőbb. Eddig nemigen voltak fiatalok, inkább csak bátortalan kísérletként bukkantak fel.

- Erősíti a színészgárdát is? Amire több esélye lehet, mint más vidéki teátrumok vezetőinek. Hiszen egyedi módon a soproni színház próbái a fővárosban folynak, ahol a színésznép zöme él.

- Így igaz. Ezért könnyebb találnunk neves színészeket. Annak idején, vagyis amikor az Arizonából idejöttek, éppen ez volt az az elgondolás, amelyikre alapoztak. Csakhogy a megvalósulás időközben a visszájára fordult, és inkább elszivárogtak, mint idekötődtek volna a legjobbak. Most huszonkilenc színészlelket számolunk, s vannak még stúdiósaink, elsőévesek. Ez nem kevés. Ezen a társulati létszámon csökkentenék, mert akkor több vendéget tudok hívni. Szeretném, ha erős, karizmatikus személyiségekre épülő társulatom volna. És visszatérnék ahhoz a gyakorlathoz is, hogy egyes előadások koprodukciók legyenek. Akár a Radnóti Színház művészeivel vagy a Dunaújvárosi Kamaraszínházzal. Ezáltal nagyobbak is lennének az előadásszámok. És költséget tudnék kímélni.

- Tudvalevő, hogy a soproni Petőfi Színház egy káháté részeként működik. Előnyt vagy hátrányt jelent ez a sajátos helyzet?

- Ami az anyagiakat illeti, helytelen volna panaszkodnom. Járok én másutt is vidéken, sehol sincs sok pénz. De itt nem vagyunk olyan szegények, hogy az gátat szabna a valamirevaló művészi munkának. Az emlegetett káhátéhoz tartozik az a nagy közművelődési épület, ahol megnyitjuk a kamaratermünket. A fertőrákosi barlangszínház is, amelyik operajátszóhellyé válhat, be is adtam rá egy közös fogalmazványú pályázatot. S van még az úgynevezett Festőterem, ahol szerintem ugyancsak megtalálhatná a helyét a színház. Bár az én megbízatásom csak a Petőfi Színházra szól, ha már itt vagyok, bizonyára más kérdésekben is lehet szavam. Látom, hogy mintegy trösztösítették a városi kulturális életet. Nem szeretném megítélni, ez jó-e vagy rossz. Egyelőre a jót látom benne. Mert nagyobb mozgásteret nyújt egy színházi embernek. És sem a város, sem a káháté vezetői még semmilyen lépésemet nem vétózták meg.

- Amikor hallottam a kinevezésének hírét, úgy interpretálták, hogy a soproniaknak aligha kell attól tartaniuk, hogy Valló Péter túl sokat lesz ott. Hiszen az egyik legtöbbet vállaló rendező, nemkülönben a Radnóti Miklós Színház művészeti vezetője.

- A városi politikusoknak az volt a legfőbb kifogásuk, hogy Mikó István nem tartózkodott eleget ott, nem volt mindig jelen a helybeli kulturális és közéleti eseményeken. Vagyis a legeslegelső dolog, amire hitet kellett tennem, hogy én ott leszek mindezeken. Mert úgy gondolják, egy színigazgatónak ez is tiszte. Ezentúl nyilván kevesebbet fogok vendégrendezni. És nem vállaltam volna akkor sem, ha nem gondoljuk át a jövendőt Bálint Andrással, akivel másfél évtizede zavartalan az együttműködésünk a Radnóti Miklós Színházban. Most arra jutottunk, hogy ez az új helyzet mindkét színháznak előnyös lehet. Mert megjelenési lehetőséget, munkát tudunk biztosítani olyanoknak, akiket sokra tartunk, szeretünk.