Harvey Weinstein zaklatási botránya 2017 októberében robbant ki, és amellett, hogy sorra derültek ki a szórakoztatóipar piszkos titkai, gyakorlatilag órák alatt mentek tönkre karrierek (gondoljunk csak Kevin Spacey-re és Louis C.K.-re), korábban cseppet sem feddhetetlen, ám valamiért érinthetetlen alkotók bűnei ismét napirendre kerültek (Roman Polanski, Woody Allen, jelenleg épp Quentin Tarantino rohan a vesztébe), és a közvélemény bizalma is megrendült több, eddig rokonszenves színésszel szemben (Meryl Streep, Matt Damon, James Franco). Sajnos kellett egy ilyen világraszóló botrány (aminek magyar szereplői is vannak), és a #metoo mozgalom, illetve a Time's Up kampány, hogy végre elinduljon egy megtisztítási folyamat, ami fölött eddig álszent módon szemet hunytak. A szexuális zaklatást - legyen akár nő vagy férfi az áldozat - igenis meg kell szüntetni, ki kell védeni, a hatalmukkal visszaélőket keményen büntetni kell. Ugyanakkor egy olyan általános nőjogi mozgalom is elindult, ami nemes egyszerűséggel az esélyegyenlőségért küzd - aminek egy normálisan működő világban már réges-rég meg kellett volna történnie, sőt, fel sem merült volna a megkülönböztetés.

A #metoo kampány kemény vitákat generál, és ha kizárjuk a szexista ostobaságokat, akkor is maradnak érdemi felvetések: illene-e, egyáltalán lehetséges-e kategorizálni a zaklatás különböző megnyilvánulásait? Szabad-e ugyanúgy büntetni azt, aki holmi aljas passzióból követi el, vagy aki nyilvánvalóan pszichésen beteg? Ami persze nem mentesíti a felelősség alól. Tény és való, hogy a #metoo-nak vannak kemény túlkapásai is, de mivel a probléma rendkívül fontos és sajnos általános, meg lehet érteni, ám ugyanakkor azok is belebukhatnak, akik a tetteik súlyossága alapján nem érdemelnék meg. Ami viszont egyértelműen rossz, hogy a rendszer úgy csodálkozik rá a jelenségre, mintha korábban senki sem tudott volna róla, és ez bizony nettó képmutatás, illetve a megtorlástól való félelem, másrészt a gyors egymásutánban nyilvánosságra kerülő esetek tömkelege után a közvélemény jó része immunissá válik, és csak fáradtan legyintenek, ha egy újabb megerőszakolásról, megszégyenítésről olvasnak. Olykor az is visszatetsző lehet, hogy valaki csak évekkel később áll elő a történetével, ám a tapasztalatok alapján korábban érdemben nem nagyon foglalkoztak ezzel a problémával, és sokan elintézték azzal, hogy "minek ment oda", ahogy azt még ma is sok barom teszi. Továbbá - mivel emberek vagyunk - olyan esetek is előfordulhatnak, hogy valaki pusztán azért vádol, hogy a címlapokra kerüljön, netán kicsinyes bosszúból, vagy egyszerűen túlreagálja az egészet - és itt jön ismét a képbe a kategorizálhatóság kérdése, hogy egyáltalán meg lehet-e húzni a határokat.

Talán a Geoffrey Rush ellen felhozott vádak is a #metoo túltolását jelzik, illetve azt, hogy hihetetlenül nehéz a határok kijelölése. A Sydney Theatre Company egyik színésznője perelte be Rusht, ugyanis állítása szerint még 2015-ben, a Lear király előadásain úgy érintette meg, ami számára nagyon "kényelmetlen" volt. Elmondása szerint ez ötször is megtörtént, több száz fős közönség szeme láttára.

A The Guardian beszámolója szerint Rush tagadta a vádakat, és a szövetségi bírósághoz benyújtott keresetében kijelentette, hogy a Daily Telegraph szalagcímei, amiben perverznek és szexuális ragadozónak nevezték, aki "szexuális zaklatást követett el" pusztán "hamis állítások hatásvadász címekkel".

A hétfői tárgyaláson Rush ügyvédje, Richard McHugh a vádak elejtését kérvényezte, mondván, hogy nem tartalmaznak konkrétumokat, és mint azt egy korábbi meghallgatáson kifejtette, a "botrányos" információk pusztán pletykákon alapulnak, amelyek további károkat okoznak a színész hírnevének. Azt is hozzáfűzte, hogy a vádban szereplő "nem megfelelő" érintés bármit jelenthet, így Rush jóformán még csak nem is védekezhet ellene. "Nem világos, mit akart ezzel mondani" - jelentette ki. Jól láthatóan a színész sem tudott ezzel mit kezdeni: "Nem tettem ilyesmit. Fogalmam sincs, miről is beszél, de nem követtem el."

A vád azonban úgy érvelt, hogy mivel a sértett felszólította a színészt, hogy hagyja abba, amit az nem tett meg, már a zaklatás fogalma alá tartozik, ugyanis az ilyen viselkedés egyszerűen elfogadhatatlan.

A tárgyalás során azonban kiderült, hogy Rushnak állítólag ez volt a dolga: a színház utasítása szerint cselekedett, amit a színésznő sértőnek érzett. A színész ügyvédje azt is vitatta, hogy Rush egyáltalán tisztában volt-e azzal, hogy az áldozat kérése arra vonatkozott, hogy engedje el.