A hazai kritikusok zöme teljesen odavolt Ridley Scott új filmjéért, a Mentőexpedícióért, de akadt olyan, aki talált benne hibát, és még olyan is, aki zsigerből utálta. Vagyis a megítélésnél a sci-fi műfajának megmentésétől a hazug és felesleges darabig minden jött - igaz, az utóbbiból csakis egy akadt.
A Geekzen nem más, mint az eredeti regény magyar fordítója, Rusznyák Csaba mond véleményt:
„Jó tudni, hogy készülhet még Hollywoodban nagyköltségvetésű sci-fi egyszerű, de fontos dolgokról, világmentés, városamortizáció, retinát szétbarmoló CGI-örvények, óriásrobotok és szuperhősök nélkül is. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az álomgyárban a műfaj manapság szinte csak az akciózsánerrel egybemosva létezik. Szóval, ha A marsi nagy siker lesz (és remélem, hogy az lesz, mert megérdemli), akkor akár még ki is mentheti a sci-fit a jelenlegi stagnálásából.”
Az IGN Hungary az alapanyagként szolgáló regényre is kitér:
„Az eredeti regény írója - mint a legtöbb író - kinyilatkoztatási vágyban égett: a sci-fi műfaját a lehető legkomolyabban véve Andy Weir egy olyan regényt próbált írni, amely a zsáner általában elhanyagolt felére, a tudományra helyezi a hangsúlyt, így a Marson ragadt ember történetét feldolgozó könyve annak ellenére tudott hiteles lenni, vagy legalábbis annak tűnni, hogy ember még nem járt a Marson, a cselekmény egy bizonyos momentumában pedig Watney olyat tesz, amire csak egy szuperhős képes. Weir egyszerre volt nehezebb és könnyebb helyzetben, mint például Ron Howard az Apollo 13 esetében, hisz míg ő egy kicsivel jobban elengedhette a fantáziáját, addig Howard Oscar-díjas filmje mögött ott volt a valóság. És A marsiban az a fantasztikus, hogy úgy érzed, e történet mögött is ott áll a valóság.”
A Filmtett kicsit kritikusabb a többieknél, de van abban valamit, amit mond:
„Túlélőfilmként, sci-fiként, thrillerként, sőt vígjátékként egyaránt jól muzsikál e mozi, meglátszik rajta, hogy bestseller (Andy Weir azonos című regénye) alapján készítette egy sci-fi túlélőthriller-specialista (lásd Alien) és egy tehetséges forgatókönyvíró (Drew Goddard). Az alkotásnak viszont vannak további gyenge pontjai is (a túl komikus tónus mellett), amelyek talán épp abból származnak, hogy ez egy regényadaptáció, nem pedig eleve filmre írt történet. Például: a hősért nem csak aggódni nehéz, de vele azonosulni is, pedig ezt mindennél jobban erőlteti a cselekmény, hisz a protagonista egyedül van környezetében és már csak esélytelensége és szerencsétlensége miatt is szurkolunk neki. A gond az, hogy a karakter meglehetősen egysíkú és nincs jellemfejlődése: csak egy geek, aki olyan gépiesen oldja meg az elé kerülő problémákat, mint valami robot.”
A VOX egészen elérzékenyült:
„Ez a történet az élet diadaláról, az élni akarás mindenekfeletti parancsáról, az emberi akaraterő nagyságáról szól, miközben hőse személyiségén és az események során ilyen-olyan módon vele kapcsolatba kerülők érzésein keresztül még valami olyat sem átall állítani, hogy “sok van, mi csodálatos, de az ember a legcsodálatosabb”. Heroikusan és vészesen patetikusan hangzik? Nem az. A Mentőexpedíció legnagyobb erénye, hogy ezt olyan humorral oldva képes elmesélni, ami viszont cseppet sem megy a történet tétjei, vagy az izgalom rovására, sőt, még a főhősének karaktere is eggyel összetettebbre és reflektáltabbra sikerült, mint a regényben. (Kösz, Matt Damon!)”
Filmkocka rátalált a csepeli HÉV-re:
„A Mentőexpedíció 140 percnyi akció, bár inkább a klasszikus kalandfilmekhez hasonlítanám. Nem akar parasztvakítani egycsillió óra alatt kiszámolt CGI animációkkal, itt bizony nem lesznek ezer darabra robbanó épületek, űrhajók, kivételesen a Földet sem kell megmenteni sem aszteroidától, se kis zöld emberkéktől. Ráadásul a film egy részét itt forgatták Budapesten, gondolom, sokunkat megmosolyogtat majd a jelent, amikor a kínai űrügynökség irodája előtt elhúz a csepeli HÉV. Űrmese arról, hogy mindig van tovább, és egy kis tudással és optimizmussal az esetek nagy többségében többre megyünk, mint a puszta erővel.”
A VS.hu visszafogottan lelkesedik:
„A Mentőexpedíció olyan, mint a kilencvenes évek emblematikus, Spielberg-istállóhoz köthető sikerfilmjei, az Apollo 13 vagy a Kapcsolat. Ennek a stílusnak bőven vannak idegesítő elemei, például a megrendülést vagy elkeseredést aláhúzó, giccses kísérőzene és az otthon maradt családok szentimentális emlegetése. Scott azonban csak néha ad teret ezeknek a közhelyes momentumoknak, és majdnem a teljes játékidőben dicséretesen visszafogott marad. A legjobb pillanataiban pedig a Mentőexpedíció egyenesen lenyűgöző, az a fajta film, aminek hatására elkerekedett szemű kisfiúk akarnak majd űrhajósok lenni.”
És végül akadt egy legény a gáto, aki szembemegy a fősodorral, a Nullahategy utálta a filmet:
„A 136 perces filmet 90 percben is elmesélhették volna, a kémiai és biológiai kísérletek hol Öveges professzort, hol Kudlik Juli Deltáját idézték. Felesleges volt hosszasan magyarázni a csillagászat és az űrkutatás tudományos eredményeit, mert ha ez a téma érdekel minket, akkor a Da Vinci tévére kapcsolunk, arról nem beszélve, hogy a greenboxban bemozgatott Mars sem hozta az igazi 3D-érzést, és nem azért, mert részint Magyarországon forgatták, (a Mars-jeleneteket a jordániai sivatagban vették fel), hanem mert nincs meg a szükséges térhatás, hogy elhiggyük: tényleg a vörös bolygón járunk.”
