Francois Ozon az emberi kapcsolatok legjobb ismerője. Mindenkinél jobban tudja, mi van két ember között, aki többnyire egy férfi és egy nő. Lehet, hogy ezúttal csak nem akarta elmondani. A gyermekét (nem) váró drogos anya története viszont így is, csakazértis szívbemarkoló.
A gyakran szentimentális rendező legújabb filmje, a Menedék sem kivétel, nem is véletlen a rendező trilógiája (Homok alatt, Utolsó napjaim). A kissé szertelen, ozoni rendezői koncepció itt is megvan (gyakran megkísért a gondolat, hogy nem is akar koncepció lenni), ám ebben a tökéletlenségben rejlik eredetisége. Ettől emberi, ettől szerethető. Nem egy óramű pontosságú, rettenetesen idegesítő precizitású jelenség. Szerencsére.
Ozon a tipikus francia szerzői film megtestesítője. A lélekbúvár, embertől emberig tartó jellemábrázolás a sajátja, nem ritkán lesz pátoszossá. A giccs azonban távol áll tőle. Szereplőinek ritkán lennénk helyébe. A testi és a lelki poklot is meg-megélik.
Esetünkben Mousse (Isabelle Carré), aki a film elején túladagolás közben elveszti barátját, Louis-t, akinek – mint szintén hamar kiderül – gyerekét várja. A drogról kényszerűségből leálló kismama vidékre menekül, el a bámészkodó idegenek és a kényszerabortuszt kiabálók szeme elől. Nem mintha Mousse-t az anyaság ösztöne hajtaná; valójában fogalma sincs, mit gondol. Nem vágyik emberre, és új, tiszta lapot kapott. Ennyi biztos, a többi majd megy magától.
Nem vágyik senkire, nehezére is esik az új, „csak átutazóban” itt járó és maradó Paul (Louis-Ronan Choisy), az elhunyt Louis testvére. A tükör szerepét magára vállaló Paul csak a végzetet jött teljesíteni: felismertetni önmagával Mousse-t.
A kívül ugyan napsütötte, lelki világában azonban néha felhőkkel takart film középpontja kétségtelenül Isabelle Carré. 40 évesen nagyjából 40 filmben játszott kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) szerepet úgy, hogy gyerekszínészként nem dolgozott. Franciaország (korosztályában bizonyosan) egyik legkedveltebb színésznője a film törzstörténetét jelentő várandós hónapok alatt szintén babát vár, nem csalás, nem ámítás. Ami viszont sokkal fontosabb, alakja, játéka bennünk marad a film után. Pedig nem értem őt, istenemre nem értem.
