Az indiai gasztroromkom vegyes ízélményeket hagy a szánkban, de arányproblémái ellenére felüdülést nyújt a tömény karácsonyi cukormáz után.
A gasztrofilm mára külön kategóriává nőtte ki magát a mainstream, globalizált mozgóképiparban. Babette lakomája, Bella Martha, Csokoládé, Szeress Mexikóban, L’ecsó és még sorolhatnánk. A puritán eleganciájukról híres skandinávoktól kezdve az erotikától fülledt dél-amerikai filmen át Hollywood könnycsatorna-fakasztásra optimalizált álomgyáráig minden nemzet kitermelte a saját ízmoziját. A jól bevált recept remegő kezű, kezdő rendezőknek is ajánlott, csupán a kötelező hozzávalókat kell ízlésesen elhelyezni a fehér gyöngyvásznon. Végy egy kőszívű főnököt/étteremkritikust/polgármestert/férfit/nőt és egy bizonyítási vágytól fűtött szakácsot/háziasszonyt/gasztrobloggert, vedd körül őket szemetgyönyörködtető falatokkal és hagyd, hogy az ízek beszéljenek a kommunikációs nehézségekkel küzdő szereplők helyett. Ha a meghódítani kívánt delikvens figurája kellően zordra rajzolt, és a megfelelő színész mimikája elég kifejező, a kívánt hatás nem marad el.
Ritesh Batra betartotta a fent előírt utasításokat, és India kulturális konvencióinak beépítésével, szerethető módon adaptálta a történetsémát. Az Ezerízű szerelem egyszerre globális piacra készült romkom (mellőzve a hagyományos bollywoodi filmek zenés-táncos betéteit és gyakran lebutított narratíváját), az indiai közönség számára is értékelhető keserédes melodráma, és a műfaji kötöttségeken túl egy elsőfilmes rendező bátor szárnypróbálgatása.
Batra eredetileg a Mumbaiban működő híres ételszállító rendszerről, a dabbawaláról tervezett dokumentumfilmet forgatni, de az előtanulmányok közben annyi izgalmas töténetet hallott kliensektől és dolgozóktól egyaránt, hogy megszületett a fejében az elcserélt ételdobozon alapuló szerelmi történet ötlete. Ila fiatal és lelkes feleség, aki főztjével próbálja visszacsábítani magához munkamániás férjét, ám az ebédhordók pontatlanságának hála a gondosan elkészített fogások nap mint nap az özvegy Saajan asztalára kerülnek, aki rövid idő alatt a szerelmi bájételek hatása alá kerül. Persze a hibára hamar fény derül, és az elmagányosodott felek felkavaró levélváltásba kezdenek, mely mindkettejük életét alaposan átrendezi.
Bár a cselekmény természetesen valamivel árnyaltabb a fent leírtaknál, a film gyenge pontja egyértelműen a fő történetszál, ami nem elég változatos a figyelem száz percen keresztüli fenntartására. Ila és Saajan napjainak egyhangúságát az ételhordó dobozokban érkező üzenetek törik meg egy-egy percre, de a negyedik levélváltás után (a nézőkben legalább is) kezd elülni a kezdeti izgalom, és mivel a film felénél sem járunk, még legalább ugyanennyiszer kell végignéznünk a nő délelőtti főzőcskézését és Saajan napirutinját (irodai munka, önfeledt ebéd, esti cigizgetés a teraszon), ami a színészek remek játéka ellenére akarva akaratlanul önismétlővé válik. Ezen nem segít a Saajan életében megjelenő zöldfülű munkatárs, Shaikh sem, aki a kezdeti bosszúságok ellenére lassan egyre közelebb férkőzik a férfi megkeményedett lelkéhez. Bár figurája szerethető, és annak, aki járt már Indiában nem is tűnik olyan karikírozottnak, a komikus jelenetek és az idősödő férfivel kialakuló apa-fiú viszony sem ad új lendületet a filmnek. Az viszont dicséretes húzás a rendező részéről, hogy nem fojtja tömény érzelgősségbe a történetet, és giccs helyett inkább egy állandó melankolikus hangvételt tart fenn a film végéig.
Az Ezerízű szerelem legnagyobb erénye a hibátlan színészi játék, ami sokáig képes feledtetni a film kisebb-nagyobb hibáit. Ellentétben az utóbbi évek számos bollywoodi filmjével, amelyekben a karakterek egyre inkább eltávolodnak az indiai kultúra hagyományos nemi szerepeitől, a történet két hőse alapvetően a tradicionális indiai társadalmi normák szerint él. Viselkedésüket, mimikájukat nagymértékben befolyásolják a környezeti elvárások, és a két színész apró rezdülésekkel kénytelen kifejezni a bennük dúló gyakran viharos érzelmeket. A finom arcjátékok és az egy-egy megszokottól eltérő mozdulat (Saajan előbb nyúl az ételhordó dobozért, amin aszataltársa látványosan meghökken) rendkívül beszédesek, nem véletlen, hogy a rendező nem ad sok felesleges mondatot szereplői szájába, leveleik is inkább jelképes üzenetek, mint szókimondó vallomások. A két színész éteri jelenlétét jól ellensúlyozza a már említett heves és szókimondó, fiatal munkatárs, Ila oldaláról pedig a szomszédban lakó nagynéni, akinek károgó kommentárjai (a kelleténél talán többször) szolgálnak visszatérő humorforrásként.
Az Ezerízű szerelem vegyes ízélményeket hagy a szánkban, de arányproblémái ellenére felüdülést nyújt a tömény karácsonyi cukormáz után.
