Nincs többé a fiú. Ereit felvágva fekszik egy színes égőkkel villogó karácsonyfa mellett. Morvern Callar, a barátnő még így is megkapja az ajándékot tőle; bőrdzsekit, öngyújtót, és egy kazettát a legelszálltabb, gyomorszájra célzó rave-vel. A tárgyak, zenék konnotatív mezeje távol áll attól a szupermarkettől, ahol Morvern dolgozik, akit persze nem a bőrdzseki indít el afelé, hogy eljöjjön onnan, hanem egyszerűen a világ fordul ki alóla a sarkaiból, ő csak csúszik a megbillent dimenziókon arrafelé, amelyre az lejt. Kipörgeti a világ a szélére, nincs ereje már kapaszkodni, viszi az magával, és átrendezi a gyász szokott útjait
Elmegy barátnőjével betépni, hasfalára szikszalagozott walkmannel áll neki feldarabolni a holttestet, amelyet egy széljárta senkiföldjén ás el, és aztán a temetésre szánt pénzből maga mögött hagy mindent. A fiú ráhagyott regényét a saját nevén küldi el a kiadónak, és ő kapja érte a szabadulást jelentő hatalmas pénzt. Spanyolországba megy, egy taxival valahol a térképen sem tudható semmiben megtalálja azt a távolságot, amelyből talán elviselhető az, hogy az életébe beletépett a halál, és hogy a lassú gyászmunka helyett a felszakadt felszín alól sisteregve égő önkívület; a zene, a drog, a szex és a folytathatatlanság tudata szabadult el.
A filmben lehet hogy nem is a gyász a fontos, hanem az, hogy Morvern Callar generációja adekvát válaszait adja egy helyzetre. Nem a kiinduló helyzet a fontos, hanem az általa gerjesztett felforgató indulat, amely nem a társadalom ellen irányul, nem akarja azt átrendezni, átformálni. A régi fegyelmező formák úgyis elkoptak már maguktól, az eszeveszett hajsza egyedül a menekülőutakért folyik. Te hányat tudsz, mennyit mersz használni azért, hogy az egyetlen életed ne zörögjön üresen a betonon. A rendezőnő Morvernen keresztül mutatja meg nekünk azt az etalont, aki kompromisszummentesen választ minden esetben.
A rendezőnő redukált, kopár dialógusokkal és valóságot időről-időre szétcsúsztató, hallucinativ képekkel fogalmaz, amelyek alá igen erős zenéket pakol. Életérzés-film, generáció-film, amelyben a két barátnőt alakító színésznőknek jutott a feladat, hogy az atmoszférát átszakítsák a vásznon. A sorok írójának hiányérzete itt akadt: a vászon nem igazán szakadt át.
