Az is lehet persze, hogy csupán ezen könyvek írói találtak el bennem valami húrt, amely rájuk hangolva, isme­rősen pendült. Talán ezért is éreztem úgy, hogy Rakovszky Zsuzsa „szilánkjai” egyenest a szívembe fúródtak.

Nem mintha máig megismert munkássága, regényei és versei nem okoztak volna eleddig is gyönyörűséget számomra. Ez a könyv – a Szilánkok – kicsit mégis más. Egyszerre közeli és távoli, hősei, legyenek éppen pozitív vagy negatív alakok, mind hordoznak annyi emberi vonást, amitől muszáj megérteni őket. A cselekedetek, vagy éppen a bénultság előidézői közt a kor által diktált indítékok éppúgy adódnak, mint örök emberiek.

A jelen idejű bevezetőt leszámítva – amelynek mint szerkezeti elemnek visszatérését kicsit hiányoltam a regény végéről – a múlt század (mármint a 20.) elején vagyunk. A hirtelen megváltozó világban, nagy traumák után, értékrendek ütköznek össze, életek és remények, szerelmek robbannak szét szilánkokra. Ez a történelmi háttér Magyarország életében kitüntetett, és kellőképpen ki nem tárgyalt (!) időszak. Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása, az első világháború no meg a Tanácsköztársaság traumatikus időszaka. Nagyon egyszerűen fogalmazva a régi és az új harca – a létformák változásai – közben ábrázolt emberi sorsokat láttunk ebben a kissé rezignált forgószélben.

Valamiféle állandóságot az egyfajta origóként is értelmezhető apafigura (Balkay) képvisel, aki noha a letűnőben és porladóban lévő világrend alakja, éppen szilárd hitével és egyenességével olyan pozitív erőt jelent, amit tisztességnek nevezhetnénk, és amely minden korokon átívelően korszerű. (Vagy legalábbis jó lenne, ha ez így érvényes volna.) Balkay jogász (akárcsak a szerző édes- és nevelőapja), számára a törvény szent, és mindenkire egyformán vonatkozik, s ez már önmagában is előremutató. Nem véletlen az sem, hogy az apafigura részben „igazi”, részben „nevelő”, s mint „áhított” apa is megjelenik. Vagyis egyfajta apa idol, ami többek életére bír meghatározó hatással.

A regény szereplői tablója gazdag, valójában nincs egyértelműen kitüntetett főszereplő, a szerkesztésmód ennek megfelelően rendkívül árnyalt. A kezdés után, amely mintegy Rakovszky személyes bevezetője, emlékidézése, a narráció módja megváltozik, és folyamatosan váltakozik. A történetet – amely ezáltal is szilánkos lesz – hol egyes szereplők szemszögéből látjuk, s elbeszéléséből érzékeljük, hol megint narrálva, hol pedig naplórészletekből és korabeli (fiktív, és egymással olykor vitázó) dokumentumokból ismerjük meg. Így rajzolódik ki egy kisvárosi család története, amely persze számos szállal gazdagodva valóságos történelmi szőttessé válik. A személyes sorsokon túl, bár nagyon indirekt módon, de látleletet kapunk egymásnak feszülő politikai nézetekről, a történelemcsinálás lázáról és kudarcáról, főként esendő emberek reményeiről – s a korszakos váltást előidéző „vezérekről”, vagy akár művészeti és eszmeirányzatokról is.

Rakovszky Zsuzsa egyfajta szenvtelenséggel ábrázolja szereplőit, s miközben pontosan rávilágít belső mozgatóikra – legyenek azok elfogadhatóak vagy elítélendők –, nem mond ítéletet. A regény legnagyobb erényei közé tartozik ez a tartózkodó empátia, amely valamennyi szereplőre egyaránt kiterjed. (Az olvasó is szabadon választhat, kivel képes/akar azonosulni.) A szerző szemlélődő nézőpontját majdnem minden szereplő felerősíti; többnyire kissé álmatagon és csodálkozva néznek sors-sodorta életükre, különösebb tiltakozás nélkül elfogadva, ami nekik éppen kijutott.

Talán azért, mert magam is nő vagyok, talán, mert a szerző az – a női sorsok plasztikussága számomra különösen megragadó volt. Az ábrázolt nők – legyenek azonos vagy különböző gyökerűek – mind a helyüket keresik ebben a meglehetősen zűrzavaros világban. Szinte valamennyien biztos kapaszkodóra vágynak: apára, szerelemre, Istenre, önmegvalósításra. Többnyire azonban nem sikerül kitörni a megszokott keretekből. A Szilánkokban széles a skála – tipikus kis- és nagyvárosi polgári lányok-asszonyokon át az emancipált (és magányos) nőkig, a létharcot folytató kemény anyáktól a forradalmár hevületűeken át a vallás megnyugtatóan biztos közegébe menekülőkig –, sokfélék a nők. A férfi szereplők is árnyalt rajzúak, és feszültségeket hordozóan különbözőek. A női és férfi arcképek nyilván a főszereplői körben a legplasztikusabbak, de egy-egy mellékfigura is szépséges holdudvart ragyogtat a sokszor költői magasságokat elérő szövegben.

Érzékletesen és meghitt ismerősséggel ábrázolja Rakovszky azt a Sók nevű kisvárost, ahová történetét helyezi, s amelyet többen szülővárosával, Sopronnal azonosítanak. Magam is véltem azonosságokat felfedezni az ismert kisváros és a fiktív helyszín között, de ahogy az álmokban, ebben a regényben is elmosódik, kissé lebegővé válik a valóságos helyszín körvonala. Ugyanígy a figurák, amelyek épp annyira lehetnek hús-vér alapúak, mint a fantázia teremtményei, netán több alakból összesűrítve. A kisvárosi atmoszféra éppen az összezártság és rétegzettség okán számos izgalmas találkozást eredményez, és tömény lenyomatát adja a 20. század eleji magyarországi viszonyoknak.

Mindent összevetve az az élet-hömpölygés, amely Rakovszky regényében hatszáz oldalon keresztül lüktet és árad, magával sodorja az olvasót, aki élvezettel merül el a történet szövevényében. A sorsukat elbeszélő, szeretetre, boldogságra, nagy tettekre vágyó, ám azt nem mindig elnyerő, voltaképpen hétköznapi szereplők mögött a történelmi háttér egyes viszolyogtatóan és hátborzongatóan áthallásos részletében jelenünk felvillan is – kiviláglik a hatalom természetrajza. És fájdalmas a felismerés is, mintha sem az emberi sorsok és szenvedések, sem a már többször elkövetett hibák nem szolgáltak volna még elegendő tanulsággal. Mintha az idő tisztítótüze hiábavaló lett volna. Az élet kisszerű és fájdalmakkal teli, a nagy célok többnyire ábrándok maradnak, a politikai hatalom elvakult és gonosz…

Rakovszky Zsuzsa nagy regényt alkotott meg a Szilánkokkal. Nem terjedelmében, jelentőségében. Olvasni pedig kész gyönyörűség, még akkor is, ha – akárcsak életünk egésze – nem szolgál lezárt tanulságokkal.