Gárdos Péter olyan szatirikus, családi vagy történelmi indíttatású történetei, mint a "Szamárköhögés" vagy "A skorpió megeszi az ikreket reggelire" a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején üde színfoltnak számítottak a magyar film igényes közönségfilmben szegényes palettáján. Napjainkban, amikor átlendültünk a ló túloldalára, s a legtöbb hazai film üzlet és művészet szakadékokkal teli határán forgolódik, Gárdos sem tesz mást, de ezúttal ismét a túloldalra igyekszik, a kommersz felől a művészfilmek felé. Meglepően komoly hangvételű filmje, "Az utolsó blues" egy körkörös road-movie a rádiótelefonos kollektív magány korából.
A film főhőse, András (Kulka János), egy középkorú magyar üzletember, Lengyelország felé autózik. Az útja során elhangzó telefonbeszélgetései feltárják árulások sorozatán alapuló életét. Hívja felesége és gyereke, akiket üzleti elfoglaltságokra hivatkozva hónapokra magára hagy, miközben Krakkóba jár a szerelméhez, akivel két éve festenek egy templomi freskót. Beszél anyjával, akit hosszú évek óta nem látott, s akinek hajlandó elhinni telefonba mondott meséit arról, ami sosem volt igaz, hogy egy milliomos özvegyeként él Arizonában, nagybátyjával, akivel régóta nem beszél, mert ellopta tőle örökségét, s három hónapos terhes lengyel barátnőjével, akinek megígérte, hogy feleségül veszi. Mindeközben még az útja során felvett autóstoppost is kirabolva rázza le. A Paudits Béla által alakított stoppos különös szerzet. Egy negyven kilós zsoké, aki szabadságról szónokol, majd eldicsekszik neki meghódított nők melleiről készült fotógyűjteményével, egy kecskelábú, kalánfülű angyal, kinek eltűnése után néhány perccel Andrásnak rá kell jönnie, a kocsiban minden fék felmondta a szolgálatot. Jobb megoldás híján elkezd körbe-körbe körözni valahol Magyarország határán, hogy megvárja, míg kifogy a benzin. Így elég ideje marad, hogy végiggondolja örökös menekülésekből álló életét.
Sajnos nem mondható, hogy a sztori túl eredeti lenne. Lekopírozza Coppola Dracula grófjának kupolafreskó ötletét, Kieslowski misztikum és valóság határán egyensúlyozó véletlenjeit, Polanski "Puszta formalitás"-ának sejtelmes evilági-túlvilági jelenetezését. Az inkább tévéfilmbe illő színészgárda remekléséről sem beszélhetünk. Még a legbonyolultabb karaktert alakító Paudits Béla esetében sem, aki régóta nem vállal színészi munkát, s megjelenése a vásznon néha valóban ördögien hat. A film operatőre, ifj. Seregi László a 2002-es Filmszemlén a legjobb operatőri munkáért járó díjat talán leginkább azért a technikai bravúrért és türelemért vehette át Koltai Lajostól, mellyel például a negyven percen át tartó autós jeleneteket felvette. A súlytalanul elsülő befejezést pedig a film végén felhangzó slágergyanús Geszti Péter - Takáts Tamás szerzemény sem menti meg, sőt. "Az utolsó blues" olyan, mint egy középkorú "rohanó világ" lakók számára készült, közhelymegállókkal teli pszichológiai társasjáték térkép.
