"Könnyű nyugodtnak lenni tevékenység nélkül, nehéz nyugodtnak lenni cselekvés közben, de a cselekvés közbeni nyugalom a valódi nyugalom." - mondja egy zen tanító. Az "Én, te, ő"-ben ezt a valódi nyugalmat tapasztalhatjuk meg két ember munkáját figyelve. Az egyik egy falusi iskola tanítója, Georges Lopez, a másik pedig az, aki az ő munkájáról filmet készített, a dokumentumfilm-rendező Nicolas Philibert. A film egy egytermes észak-franciaországi iskola hét hónapjáról szól, ahol a diákokat 4-10 éves korig egyetlen tanár tanítja.
Nicolas Philibert-et napjaink egyik legérzékenyebb dokumentumfilmeseként tartják számon. Fiatalon filozófiát tanult, majd Claude Goretta és Alain Tanner rendezőasszisztenseként kezdte a szakmát. 1978 óta készít dokumentumfilmeket emberek és intézmények viszonyáról. Forgatott már többek között a Louvre-ban ("Louvre City"), Természettudományi Múzeumban ("Animals"), elmegyógyintézetben ("Every Little Thing") és süketek között ("In the Land of the Deaf"). Ezúttal is hagyományos dokumentumfilmet készít, ragaszkodik a tradicionális technikához, celluloidra forgat.
Az "Én, te, ő" Európa- és César-díjas dokumentumfilm, mely nagy siker volt Franciaországban. A rendező eleinte a vidéki életről szóló filmet tervezett, de végül az egytermes iskolák témája mellett döntött. Csak ezután keresett a filmhez egy megfelelő helyet, ahol aztán háromfős stábjával nekiállt a közel 600 órányi forgatásnak. "A dokumentumfilm egyik célja annak bemutatása volt, hogyan tud egy tanár egyszerre tizenhárom különböző korú és különböző szinten lévő gyerekkel együtt dolgozni." Nincs narráció, a képek és a szereplők amúgy is mindent elmondanak. Érzékeny, bölcs és lírai napló pereg előttük.
Az 55 éves tanító, Georges Lopez, egy rendkívül szelíd és kiegyensúlyozott jellem, aki a film készítőihez hasonlóan mindig türelmes és kitartó. Képes odafigyelni gyerekekre anélkül, hogy morális ítéleteket hozna róluk, vagy azonnal értékelni akarná őket. Érződik a tisztelete a gyerekek személyiségével, méltóságával szemben. Valójában keveset tudunk meg róla. Nem sokkal többet, minthogy 35 éve tanít egytermes iskolákban a francia Alpokban, 20 éve dolgozik ezen a helyen és ezután nyugdíjba megy.
Az évszakok változásait, a kertet figyelő egyszerű felvételek, a hegyekben, tehenészek között forgatott képsorok között írás, olvasás, számtan, palacsintasütés, szánkózás vagy piknikelés. Úgy tűnik, vidéken tágasabb a tér és idő. Szép lassan kirajzolódik egy-egy gyerek jelleme és élete. Jojo úgy tesz, mintha először találkozna a 7-tel, Olivier sír, ha Julien-nel verekszik, Nathalie örökösen hallgat, Alizé elveszik egy mezőn, Jojo egy vita hevében belepottyan a pocsolyába és fél, hogy emiatt nem mehet korcsolyázni. A kameráról megfeledkező gyerekek között mindig történik valami. A stáb néhányukat otthonukba is elkíséri, s emlékezetes életképeket látunk, például egy gyerek titokzatos számtan leckéje körül összeülő tehenész családról.
Franciaországban ma is sok egytermes iskola van, de az "Én, te, ő" mégsem csupán a francia oktatási rendszer e sajátosságáról szól. A film egyben meditáció gyerekek és felnőttek viszonyáról, a gyerekek rácsodálkozása és örökös feledékenysége mögötti szabadságáról s apró sorsok gyakran figyelmen kívül hagyott mélységes fájdalmairól. Meglepően jólesik egy modorosságtól és erőltetett elméletektől mentes, szemlélődő filmet nézni annyi téves ítéletet közvetítő dokumentumfilm után. Minden tanítóképzősnek és tanítónak látnia kellene, hogy ne felejtődjön el: egy csepp odafigyelés többet ér bármely fásult metodikánál.
