A rendszerváltást rá tíz évvel a Jancsó-féle stílus- és formaváltás követte a Nekem lámpást adott az Úr a kezembe Pestennel, nem minden előjel nélkül. Azóta az idén nyolcvanöt éves rendező csaknem évente jelentkezett műfajilag behatárolhatatlan darabjaival.
A filmek több állandó szereplője közül kettő ha nem is nőtt a szívünkhöz (az enyémhez mondjuk speciel igen), de emblematikus figurái lettek a kor Magyarországára ironikus humorral vagy komor cinizmussal reflektáló Jancsó-sorozatnak. Kapa és Pepe: Mucsi Zoltán és Scherer Péter. Annyi mindent leírtak már ezekről a filmekről, hogy az embernek nehéz dolga van, ha a legújabb darabot kell ajánlja. Nem fogom elmesélni, mi történik a filmben, mert nem lehet, nem történet ez. Nincs is rá szükség. Aki ismeri az előzményeket, tudja, hogy Kapa és Pepe a történelem hullámain vetődnek egyik korból a másikba, minden epizódjuk egy-egy parabola, történeteik valami egész mást modelleznek.
Hogy mit? Nem nehéz a sorok között olvasni most. Most Pepe gazdag családba nősül be például. Ez jó neki. Mert ahogy ő is mondja: "Csak az szabad, akinek hatalma van. És akinek hatalma van, annak pénze van. Nagyon, nagyon sok pénze van. És akinek kurva sok pénze van, azon nem fog semmi se." Ennek a tételnek a jegyében zajlanak az események, ennek a jegyében játszik el egy tréfát Kapa Pepével a lottó-ötösről és ennek a jegyében tér Pepe örök nyugalomra miután rájön, hogy átverték. Ami lehet, hogy nem is nyugalom, talán még kevésbé örök. De aztán cserélhetnek - Kapa fekszik le helyette, ő gyászolja, kábé két percig, aztán még gyorsan lenyúlja a pénztárcát a másik mellényzsebéből. Egy másik jelenetben maga Jancsó Marcus Aurelius s az ő "gyönyörű agóniájára" hivatalos a két protagonista. Marcus Aureliust halotti ágyánál fia búcsúztatja, akit Mundruczó Kornél játszik. Majd kést emel "atyja" fölé. Megjelennek még hosszú fekete kabátos, napszemüveges, kopasz férfiak is, ők azt akarják, hogy ha pénzt adnak Pepe filmjére, akkor abból az legyen, amit ők akarnak. Miért esik erre össze Pepe? Pedig pénze lenne - mégsem szabad? Ismét asszociációra, gondolkodása, együtt sírásra-nevetésre invitál Jancsó. Ám túl egyszerűen hangzik ez is. És talán túl könnyűnek, könnyűnek és túl könnyednek tűnhet. Halász Péter utolsó filmes jelenlétében a bárpult mögött felejti a fejét és a nyolcvanöt éves filmrendező saját agóniáját filmezi le. Szimbólum, érted? , mondja Mundruczó Mucsinak. Attól még nem könnyű ez, ha könnyed is, vicces is, halálosan komoly. Valahogy úgy, ahogy Subb Bass Monster is mondja gyönyörű filmvégi hosszú snitt alatt az üres szabadtéri színpadon:
"Nem vagyok ideges, fő a nyugalom,
A helyzet kezelhető, de mégsem én uralom...
Lehet, ellenkezhetnék "óóóó", de minek,
Hisz nincs mit tenni, hogyha szétbasz az ideg!!!"
