Vajon lehetséges, hogy egy filmsztár kétszer is restartolni tudja a karrierjét? Ha igen, akkor Eddie Murphynek most óriási szüksége volna rá.
A nyolcvanas években még ő volt a géppuskaszájú káromkodós csávó Hollywoodban, aki jobbára akció-vígjátékokban szórakoztatta a nagyérdeműt, de a kilencvenes évek elejére ez a vonal kifulladni látszott. Néhány méretes bukta (A Beverly Hills-i zsaru 3, A dzsentlemanus…) után sürgősen váltania kellett, ha nem akarta gyorsan a süllyesztőben találni magát. A mentőövet a Universal stúdió kínálta számára A bölcsek kövére című családi vígjátékkal, és a siker után nem volt megállás. Murphy elfelejtette, hogyan kell káromkodni, és ehelyett cuki, szigorúan egyszer használatos vasárnapi családi mozikat (Dr. Dolittle, Oviapu…) gyártott sorra egymás után, de ahogy a karrierjének első korszaka, ez sem virágzott tovább tíz évnél. 2006-ban a sors segítő kezet nyújtott neki a Dreamgirls című musical Oscar-jelölt mellékszerepével, de ő az egyszerű kézfogás helyett inkább jól beleturházott a saját tenyerébe, és úgy esett túl a dolgon, vagyis az Oscar-gála előtt mutatta be karrierjének legostobább vígjátékát, a Norbitot. Sokak szerint ez a szerencsétlen időzítés vette el tőle az Oscart, de ha nem is így van, az biztos, hogy sikerült alaposan szembeköpnie saját magát. A karrierje most ott tart, hogy már sürgősen szüksége lenne egy mentőövre, ám ő ehelyett inkább újabb komédiát forgat a Norbit direktorával, Brian Robbins-szal…
Az Ezer szó egy úgynevezett high concept vígjáték, és ebbe a kategóriába azokat a filmeket sorolja Hollywood, amiknek egy egyetlen mondatban is könnyen összefoglalható, egy jó ötletre építő, karakteres tartalmuk van. Ilyen filmnek számít a Hanta Boy, az Idétlen időkig, a Közös többszörös vagy a magyar Poligamy. Az Ezer szó egy fickóról szól, akinek ezer szava maradt a haláláig, tehát úgy kell őket beosztania, hogy minél tovább éljen. Ennyi és nem több.
A dolog miértjére nem kapunk valódi magyarázatot – valami jellemfejlődéses maszlag - , de ez nem is műfaji követelmény. Megtudtuk valaha is, hogy Bill Murray miért ébredt sok-sok éven át mindig ugyanarra a napra, vagy azt, hogy Csányi Sándor barátnője miért költözött mindig más testbe? Dehogy. A hiba itt abban van, hogy az ígéretes alapszituációból képtelenek bármit is kihozni. Sajnos az maximum csak öt percig vicces (addig se nagyon), hogy Murphy a neki intézett kérdésekre csak hümmögéseket ad válaszként, de attól sem fordultunk le a székről, amikor játékbabák hangjaival intéz el egy üzleti telefonbeszélgetést. Egyszerűen nem értjük, hogy főhősünk miért megy el egyáltalán olyan üzleti megbeszélésekre, ahol előre tudja, hogy nem szólalhat meg.
Márpedig ez az életszerűtlen viselkedés gyorsan kivégzi a filmet, ami ráadásul a második felében a poénokat megpróbálja érzelmekre cserélni. A család fontosságát természetesen jó néhányszor kimondják (nem Murphy) a filmben, de az érzelmi vonalból a sablonosan megírt és kivitelezett jelenetek dömpingjében sajnos csak ócska giccs születik. Az Ezer szó humortalan, fárasztóan moralizáló hollywoodi közhelyparádé, ami sajnos óvodásnak nézi a nézőit.
