Mozikban a Magic Mike XXL, aminek ugye van története és lelke is, de alapvetően mégiscsak arról szól, hogy vonzó testek vonaglanak a színpadon, meg arról, hogy ez is csak egy meló. Ennek apropóján szedtük össze a filmtörténet 5 világmegváltó vetkőzését - érdekes módon csak az egyikük érdemelt ki Oscar-jelölést vagy más rangos elismerést. És igen, annak idején főleg nők vetkőztek a mozivásznon, de az idők változnak.
Showgirls (1995)
A legtöbb vetkőzős film próbál valamiről szólni, legalább alibi szinten, de Paul Verhoeven nem tökölt. Nála tényleg semmi másról nem szól az élet, mint arról, hogy egy kedves középosztálybeli lány szeretne meztelenül táncolni Las Vegas színpadain, mert az jó neki is és azoknak is, aki nézik. Védhetjük tehát a Showgirlst azzal, hogy nem is akar többnek látszani, mint ami, de ettől még annyira pocsék a film, amely rekord számú Arany Málna díjat szedett össze, hogy képes volt a gyönyörű. de valóban nem túl tehetséges Elizabeth Berkley karrierjét is darabokra tépni. A csodás testű Berkley a filmidőnek olyan vastag szeletét tölti ruha nélkül, és annyiszor kezd neki a vonaglásnak – és különböző férfiak elcsábításának -, hogy tökéletesen unalmassá válik. Lábjegyzetként említsük meg, hogy a másik főszereplő, a Twin Peeks révén ismertté vált Kyle MacLachlan olyan csapnivaló alakítást nyújt, amely amely még az ízlésesen megkomponált vetkőzős jeleneteknek is rossz szájízt ad.
Sztriptíz (1996)
Vegyük úgy, hogy a Sztriptíz a Showgirls egy évvel később készült MILF verziója, egy sokkal jobb főszereplővel és legalább némi történettel nyakon öntve, de az eredmény csak kicsivel jobb. A népszerűsége csúcsán járó Demi Moore ekkor már 34 éves volt, és rekordösszegnek számító 12.5 millió dollárért állt bele a szerepbe, amit aztán kő keményen végig is csinált – bár az erotikus kisugárzása hagy némi kivetnivalót -, de mit lehet kihozni egy olyan sztoriból, ami mindössze annyiból áll, hogy egy egyedülálló anyuka a váló- és gyerekelhelyezési per jogi költségeit csak úgy tudja kifizetni, ha esténként ledobja a textilt? Moore teste valóban figyelemre méltó, és itt ugyan csak néhány nagy vetkőzős jelenet van, de azoknak rendesen megadták a módját. A film ugyan nem tette tönkre Demi karrierjét, amire kapásból jött a szintén pocsék G.I. Jane, de nem is segített sokat azt sínen tartani, viszont jött Ashton Kutcher, Bruce Willis pedig ment, a dicstelen Sztriptízről pedig hirtelen senki sem beszélt már.
Alul semmi (1997)
Az első nagy férfi vetkőzős film nem az izomra ment rá, hanem a humorra. Hősei az utcára került acélgyári munkások egyenesen Sheffieldből a Thatcher-korszakban, akik a kilátástalanság elől bizarr módon a szórakoztatóiparba menekülnek. Az előnytelen külsejű – hiszen angol – amatőr Chippendale-műsort raknak össze, és a kezdeti botladozás után hatalmas sikert aratnak,természetesen nem a testüknek, hanem magának a műsornak és saját bumfordi egyéniségüknek köszönhetően. És ahogy a filmbeli melósok, maga a film is afféle fekete ló lett, és világszerte kisebb kultfilmmé vált – színpadi verziója ma is sok helyen megy -. részben azért, mert jól van megírva és valós társadalmi problémákkal is foglalkozik, részben pedig azért, mert van lelke és humora, illetve olyan remek színészek játszanak benne, mint a cingár Robert Carlyle, a dagi Mark Addy vagy a túlkoros Tom Wilkinson. Kevesen fizetnének be rájuk külön-külön, de együtt tényleg remek műsort adnak, és a végén a feneküket is megmutatják.
Közelebb (2004)
Íme a remek példa arra, ha a vetkőzés tényleg csak ürügy, de nem arra, hogy mezítelen testeket mutogassanak ipari mennyiségben, hanem arra, hogy a rendező valami ordas nagy igazságot toljon az orrunk alá – a meztelen igazságot. A színpadi műből adaptált, és ennek megfelelően kellőképpen színpadias filmnek csupán egyik vonala a sztriptíztes: Natalie Portman egy fiatal amerikai táncosnőt alakít, aki előbb Jude Law, majd Clive Owen szeretője lesz, de mivel mindenki mindenkit megcsal – a negyedik szenvedő fél és elkövető Julia Roberts, nehéz ezt pontosan definiálni. A film kulcsjelenete mindenesetre egy sztriptízbárban játszódik, ahová a szenvelgő Owen tér be, és ahol Portman rózsaszín parókában teszi a dolgát – és Nichols-nak volt mersze ahhoz, hogy színészeivel valóban leforgassa a vetkőzős jelenetet, majd kihagyja azt a végső verzióból, és az egészből egyfajta abszurd posztkoitális eszmefuttatás marad a bugyiját felhuzigáló lány és a bizsergő lágyékát bámuló férfi között, és pontosan abszurditása miatt ezúttal nem csengenek olyan hamisan a kimondott vaskos szavak – ellentétben a Közelebb játékidejének jelentős részével, ami azért szomorú, mert remek színészek nyújtanak benne pazar alakításokat.
Magic Mike (2012)
Steven Soderbergh az olyan elegáns, összetett és lendületes minőségi kommersz mestere, mint az Ocean’s Eleven filmek, a Traffic vagy a Mint a kámfor, és az ő kezében a férfi sztripperek élete is olyan izgalmassá válhat, mint a bankrablóké – vagy a drogdílereké. Ehhez persze kellett Channing Tatum, aki 18 évesen maga is ezzel kereste a betevőt, ővé volt a film ötlete és rendezőt is választott – eredetileg a dán Nicolas Winding Refn lett volna az, aki aztán visszamondta a munkát -, és aki ugyan színészként korlátozott eszköztárral bír, de karizmatikus előadó és remek táncos. A Magic Mike alig alig 6.5 millió dolláros költségvetését ő és a rendező tették össze, amiből végül 167 milliós kasszasiker és egy kultfilm lett, amit egyformán zabáltak a kritikusok és a háziasszonyok, ami elég ritkán fordul elő. És ne felejtsük el, hogy mindez a csupasz (férfi)testek és a nyers ösztönök ünneplése is egyben, egy épkézláb történetbe ágyazva és olyan remek előadókkal, mint az akkorra már komoly színésszé érett Matthew McConaughey, akinek saját vetkőzős száma van, ami olyan jól sikerült, hogy a forgatáson bevadultak a női statiszták, és tényleg letépték róla a bugyit.
És emlékezzünk meg a többi vetkőző srácról is név szerint: Alex Pettyfer, Matt Bomer és Joe Manganiello. Közülük nem mindenki tér vissza a Magic Mike XXL-be, amelyet már nem Soderbergh rendezett – McConaughey és Pettyfer biztosan nem -, de lesz helyettük elég beolajozott, munkásruhás vagy tangás kőkemény férfitest, talán még néhány új is, akik egy országos versenyen indulnak el, hogy learassanak minden diadalt és leszakítsanak minden babért, és persze ruhát magukról.
Futottak még: Kim Basinger és a 9 és ½ hét, Jessica Alba és a Sin City, Salma Hayek az Alkonyattól pirkadatigban, illetve Rose McGowen a Terrorbolygóban, illetve Marisa Tomei A pankrátorban.
