A hajótöröttek csodával határos túlélései nem egy filmet ihlettek már. Ilyen a Dermesztő mélység is, mely egy igaz történetet dolgoz fel arról, hogyan menekült meg egy ember hat óra úszás után a jeges tengerből. A film előnye egyben a hátránya is lett: ki tud együtt érezni egy korrekt dokumentumfilmmel?
Izlandon a férfiak nagy része halászattal foglalkozik. Közéjük tartozik Gulli (Ólafur Darri Ólafsson) is, aki egyik kihajózása során ötödmagával balesetet szenved: a csapat hajója elsüllyed, s több órás tortúra veszi kezdetét a jéghideg vízben, melyet csak Gulli él túl. Hazaérve a férfit vizsgálatoknak vetik alá, és megpróbálnak rájönni, hogyan hajthatta végre ezt a csodát: hat óra úszás és két óra gyaloglás után hogy lehet még életben.
A rendező Baltasar Kormákurnak valószínűleg az volt az alapkoncepciója forgatás közben, hogy minél inkább dokumentumfilm-szerűvé tegye a Dermesztő mélységet, ha már egyszer valós eseményeken alapul a történet, hogy hű maradjon az emberi élet kereteihez. Ez bizonyos szempontból jó elgondolás, hiszen így komolyan vehető a cselekmény, ugyanakkor megvannak a hátrányai is, és bevallom én leginkább azokat láttam. Részben ez az én ízlésem „hibája”: nekem egyszerűen ez a megoldás, az érzelmi drámák ábrázolásának ilyen visszafogott módja nem volt elég, s kíváncsi vagyok, hogy a néhol már talán túlzásba vitt hollywoodi filmeken szocializálódott társdalom hány tagja ítéli ezt meg másképp. Szerintem túl személytelen volt az egész, hiába mutatott be emberi sorsokat. Kormákur a módszerével megölte a katarzist is: a film végén döbbenten meredtem a képernyőre, nem hittem el, hogy ekkora hiány van még bennem, és mégis itt a befejezés.
Ha a film nem is érintett meg különösebben (bár Gulli kitartása és ereje azért figyelemre méltó volt), a feliratok alatt levetített képkockák okoztak meglepetések. Ezek az igazi túlélővel, Guðlaugur Friðþórssonnal készített valós interjúk részleteit mutatták be, amiket pepitában már láthattunk a film során, ez a néhány másodperc mégis sokkal inkább hatott, mint a film egésze. Talán azért, mert tényleg a valóságot mutatták be, száz százalékosan dokumentumfilmnek nevezhetők, éppen ezért nem hiányzott belőlük semmi a hatáshoz.
A Dermesztő mélység tehát nem rossz film, de nem is jó: pont az a kicsi hiányzik belőle, ami sokkal kevésbé korrektül összerakott filmeket jókká tesz. Érdekes téma, érdekes koncepció, felejthető élmény.
Szerintem: 65%
