Nem a legújabb édességreklám, hanem valami egészen más finomság kerül most a vászonra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell magunkat felvérteznünk némi csokoládéval.
Egy szeles tavaszi napon egy asszony és egy kislány érkezik a bretagne-i kisvárosba. Az 50-es években járunk, konzervatív időszakban, konzervatív környezetben. Édességboltot nyitnak és ezzel máris sikerül felkavarni az állóvizet. Amely, mint azt már régóta tudjuk, egy ilyen kisvárosban sem állóvíz soha. Mindenféle konfliktus, sértődés és egyéb forr a szelíd felszín alatt. Talán nem egyértelmű első hallásra, hogy egy csokoládéüzlet miért is zaklatná fel a kedélyeket. De a "hedonizmus" beszivárgása a létbe éppen elég ahhoz, hogy a polgármester, titkárnője és még sokan mások felháborodjanak.
Kedves, cseppet sem édeskés darab a Csokoládé, Lasse Hallstrom legújabb filmje. A színészek kiválasztásánál kezdődik az élmény, hiszen manapság viszonylag ritka az ilyen arányú telitalálat. Juliette Binoche, Judy Dench és Johnny Depp esetében ez nyilván el is várható, Carrie-Ann Moss viszont nagy meglepetést szerez mindenkinek, aki csak a Mátrixban látta. Teljesen más nő áll itt előttünk. Úgy tűnik ismét gazdagodtunk egy nagy színésznővel. A nem túl összetett történet nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség annál összetettebb színészi játékra, ennek tekintetében valóban senkiben nem kell csalódnunk. Könnyű tanmese ez, nagyon szórakoztató formában a másságról és a felszabadult életörömökről.
És ne feledkezzünk meg az ez ügyben katalizátorként működő abszolút főszereplőről. Mert van itt bizony, hogy a jó öreg Gombóc Artúrt idézzem: kerek csokoládé, lukas csokoládé, mogyorós csokoládé, chilis csokoládé, forró csokoládé, csokoládétorta, és nem is tudnám felsorolni, még hányféle változat. Az élet édességének teljes palettája felvonultatik, azok nagy bánatára, akik elkövették a végzetes hibát, és nem hoztak magukkal csokoládét. Az itt bekövetkező érzést igen élethűen tudnám ecsetelni, hiszen jómagam is átéltem. De talán egy egyszerű hasonlattal világítható meg a leginkább: olyan volt, mint Twin Peakset nézni fánk és kávé nélkül.
