A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon a zsűri nagydíját elnyert Csodák egyszerre mesébe illő és elégikus felnövéstörténet, ugyanakkor az olasz neorealizmust idéző művészmozi is.
A film egy népes vidéki olasz család nyaráról szól. A méhészetből élő, német születésű apának nagy bánatára négy lánya van, akik közül csak a legidősebbet tudja befogni munkára. A tinédzser Gelsomina korához képest igen érett, nem pusztán trónörökös, már most jobban teljesít családfőként, mint az apja. Egy rehabilitációs program keretében hozzájuk költözik egy német fiatalkorú bűnöző, akinek neveléséért honoráriumot kapnak, az apa pedig örül a munkaerőnek. Tradicionális − sőt már-már prehisztorikus − életüket nem a fiú forgatja fel, hanem a tanyavilágba érkező tévések, akik vetélkedőt rendeznek a helyi kistermelőknek „Falusi csodák” címen.
A rejtélyes nyitányban csendőröket látunk mentőkutyákkal, ami nemcsak jelenetnek baljós, de a film minősége szempontjából is, hisz hamar kiderül, hogy Alice Rohrwacher író-rendező pusztán egy kis bűnthrillerrel igyekezett dramatizálni munkáját. Mindezt azonban könnyű megbocsátani, hisz a Csodák felnövéstörténetként elsőrangú. Rohrwacher részéről önéletrajzi ihletésű, „így jöttem” film (legalábbis részben), hisz vezetéknevét német apától örökölte, és tudna mesélni a lánytestvérekről, családi vállalkozásokról is, mivel nővérére, a színésznő Albára osztotta az anya karakterét. Az is találó, hogy a filmbeli tévéműsor médiaceleb házigazdájának szerepét egy valódi sztárnak, Monica Beluccinak adta. Amennyire elszigetelt és provinciális a főszereplő család, olyannyira hátrányos helyzetből indult Rohrwacher nőként a macsó olasz férfi rendezők között − a fiús, maszkulin hősnő akár az alteregójának is tekinthető. Az író-rendező auteur, szerző is, hisz − másodikként jegyzett − jelen filmje témájában hasonlít debütálására: az egyház színfalai mögött játszódó Corpo Celeste (Mennyei test) szintén női felnövéstörténet.
A film első feléről Terrence Malick munkássága juthat eszünkbe, főleg Az élet fája és az általa producerként jegyzett, de szerzői jegyeit hiánytalanul felvonultató Jobb angyalok, mely Lincoln gyermekkoráról szól. Mindkét Malick-mozi egy-egy vidéki (ugyanakkor absztrakt, univerzális) apa-fiú kapcsolatra, egyben a fiú felnőtté válására fókuszál tekintélyelvű, puritán családfővel és érzékeny, álmodozó, lázadozó gyerekkel. Gelsominának is megtanították, hogyan kell dolgozni, de érthetően nincs öröme a robotolásban: noha becsülettel húzza az igát, és szereti beszűkült látókörű apját, mindennapi munkájuk olyannyira nehéz, hogy ahhoz már csak A kopár sziget hőseinek a természettel vívott örök szélmalomharca fogható. Így aztán nem csoda, ha az ingerszegény környezetben felnőtt, többre vágyó tinilányt elbűvöli a városi tévéstáb a produkció extravagáns kulisszáival.
A Csodák − az olasz (neo)realista művész-drámák mintájára − társadalomkritikában is erős. A természeti életmódra vágyó családfőnek nincs könnyű dolga: házi biogazdálkodóként is modern európai szabványokhoz kell igazodnia (szerinte többet ártanak, mint használnak), a haldokló olasz vidékre pedig pusztán turisták érkeznek, ők is csak akkor, ha épp divattá válik az ősi etruszk kultúra. A férfi a munkájában éli ki eszképizmusát, privát utópiába menekül, és családjára is ráerőlteti kihalófélben lévő életmódját. A tévéműsor az urbanizáció és a progresszió csábítását jelképezi, visszásságainak ábrázolása pedig a Matteo Garrone-féle Gomorra és a Reality rokonává avatja a filmet. A vetélkedő is csak egy valóságshow, ami a könnyű felemelkedés, kitörés reményével kecsegtet, miközben a tévések pusztán kizsákmányolható, egzotikus témát keresnek. A cím több dologra utalhat: a filmbeli bonyodalmak Gelsomina varázslatos gyermekkora és a vidéki életmód lassú, de biztos végét jelképezik, ugyanakkor a hősre csodaként hat a stáb is. A lány e két világ közt őrlődik, meg akarja mutatni a tévéseknek saját univerzumát, de csalódva bennük elveszíti illúzióit, kiábrándul, felnőtté érik. A legjobb felnövésfilmek Bildungsromanok, azaz fejlődéstörténetek is egyben, ilyen a Csodák is: alaptézist (a vidéki élet) antitézis (az abból való elvágyódás), végül szintézis követ (itt jellemfejlődés). Ez a film is a Szép remények modern parafrázisa, mint olasz rokondarabjai, az Előtted az élet vagy az Esélylesők.
Rohrwacher hitelesen és naturalistán ábrázolja a vidéki életet, felnövéstörténetét sokkal inkább szociodrámaként valósítja meg, semmint családi vagy a női érés szexuális és romantikus oldalára koncentráló melodrámaként. Az operatőri munka mesterkéletlen, dokumentarista, de kreatív: a kameramozgások kompozíciója kiválóan adja át a karakterek érzelmeit a hol sokkoló, hol katartikus történések során. Mindehhez ráadásul remek, maníroktól mentes alakítások társulnak. Ha nem lenne az a krimibe illő felütés, tökéletes filmet látnánk.
