Angelina Jolie remek színésznő - ezt legutóbb az Elcserélt életek című Clint Eastwood-dráma főszerepében bizonyította be. Igaz, tehetségét nem mindig tudja vagy akarja kamatoztatni (elég csak a Tomb Raider-filmekre gondolni). A Salt ügynök sem épp a legmélyebb lélektani tanulmány - de jobb Jolie-val, mint amilyen nélküle lenne.
Kár, hogy valaki annak idején pont Amerikában helyezte letétbe az Igazán Frankó, Pörgős És Úgy Általában Jól Megcsinált Akciófilmek Készítése - Kezdőtől Haladó Szintig című kézikönyvet, és még ahhoz is elkérik az amerikai útlevelet, hogy egyáltalán bele lehessen pillantani. Így aztán legyen akármilyen jó egy akciófilm, egy hátulütője szinte biztosan van: a végkifejlet csillagos-sávos propagandafilmmé varázsolja a filmet. Ez van, ezt kell szeretni - akármilyen üdítő kivétel is lenne, meglehetősen csekélyke az esély arra, hogy az egyik G. I. Joe-féle film végén Oroszország, Észak-Korea vagy akár az ufók leigáznák az Államokat, és bálásruha-bolttá alakítanák át az Ovális Irodát.
A másik, amibe nem árt beletörődni a teljes műélvezet érdekében, a száz százalékos hitelesség hiánya - végül is valóban jelentősen rontana a film élvezeti értékén, ha a mesterlövészek az első lövéssel leterítenék a menekülő főhőst, az meg mégiscsak fura volna, ha egy akciófilm állna elő annak a pontos receptjével, hogyan is kell fegyvert becsempészni az amerikai hírszerzés támaszpontjára. Ja, és jobb, ha nem ódzkodunk túlzottan a világméretű összeesküvés-elméletektől sem - mert ha mindez nem fekszi meg a gyomrunkat, jobban járunk: ezektől eltekintve a Salt ügynök voltaképpen hibátlan.
Megvan benne minden, amire szükség van egy olyan száz perchez, ami alatt az ember meg sem tud mozdulni a mozifotelben (amiben persze az is közrejátszik, hogy nincs túlnyújtva). Egyrészt ott van minden, amire az említett kézikönyv Haladóknak fejezetében kitérnek: gyalogos szökevény autós üldözése, látványos tűzharcok, a tárak kiürülése után még látványosabb közelharcok, robbantások és cirkuszi akrobatika - és bár Chuck Norris fizimiskájának is megvan a maga varázsa (nem is beszélve Bruce Willis acélos izzadtságfoltjairól), mégiscsak látványosabb az ilyesmi, ha Ms. Jolie habteste van a fókuszban.
Persze ez eddig csak egy jó közepes akciófilmhez lenne elég. Ahhoz, hogy a Salt ügynök több legyen ennél, szükség van legalább egy csöppnyi eredetiségre: e célt itt a főhős neme szolgálja. Evelyn Salt, amerikai kém ugyanis - ahogy az az eddigiekből már alighanem kiderült - nőnemű, s ez némi változatossággal szolgál a macsó akció-palettán. Salt tehát az a kém, akit egy rosszarcú orosz meggyanúsít azzal, hogy valójában Amerika-gyűlöletre kondicionált alvó ügynök, aki ráadásul épp a filmidő alatt készül megvalósítani az X-napot, amelynek kevésbé hangzatos elnevezése az "Oroszország leigázza Amerikát"-hadművelet. Aztán hogy ebből mi igaz és mi nem, az adja a film savát-borsát: a százból jó nyolcvan perc teljes bizonytalanságban telik a figyelmet ébren tartó tucatnyi csavar miatt - Jolie pedig ebben jó igazán. A szerep és a csattanók titkolása megkövetelte fapofa mögött is ott van az a valami, ami nem csak a nézőt bizonytalanítja el, de ami miatt úgy tűnik, Jolie sincs egészen meggyőződve semmiről - emiatt pedig látszólag bármi megtörténhet. S ha egy akciófilm cselekménye nem megjósolható, az már önmagában minimum fél siker.
Annál többet, mint amit a Salt ügynök nyújt - mind dramaturgiában, mind akcióban, mind látványban, mind színészi játékban - egy nyári akciófilmtől aligha lehet remélni. És elvárni is felesleges.