Gregory Hoblit új filmje formai elemeit tekintve tucatáru. Tartalmaz az átlag amerikai thrillernél ötletesebb és gagyibb megoldásokat egyaránt, nem minden csavar sematikus, de szembetűnők a dramaturgiai kényszermegoldások. Szerkezeti szempontból ez a mozi szinte teljesen érdektelen (még jóízűen szidni sem lehet), ugyanez vonatkozik a karakterek motivációs hátterére, a színészválasztásra stb.
Mégis, mindezek ellenére a "Gyilkosság online" (az eredeti cím tükörfordítása kb. "Lenyomozhatatlan" lenne) az alapötletnek köszönhetően kitűnik a hasonszőrű tömegfilmek közül, az ölés rítusa ugyanis még a legrafináltabb kegyetlenséghez szokott nézők számára is érdekes lehet. Sorozatgyilkosunk szinte nem is ér a "kiválasztottakhoz" - azon kívül, hogy a megfelelő pozícióban rögzíti őket -, csupán megteremti annak a technikai feltételeit, hogy a nézők, azáltal, hogy figyelik az eseményeket, kivégezhessék az aktuális áldozatot. A kollektív emberölés a következőképpen zajlik: gyilkosunk egy lenyomozhatatlan weboldalt működtet, amelyen keresztül minden internetfelhasználó élőben követheti a haláltusákat, a csavar pedig nem más, mint hogy az első érdeklődő indítja be a folyamatot, például az ő online jelenléte miatt fecskendezi az első csepp mérget a kiszemelt vénájába egy automatikusan működő szerkezet, majd a nézettség növekedésével egyenes arányban nő az adagolás sebessége.
A filmmel kapcsolatban több helyen olvasható valami olyasmi, hogy minél többen nézik az adást, annál gyorsabb és kegyetlenebb a gyilkosság, ami nem feltétlenül fedi a valóságot. Egy bizonyos szintig, amit mondjuk a halálos dózis befecskendezése jelent, minden egyes néző számít, azaz pár ember, aki úgy dönt, nem nézi adást, megmenthetné egy ember életét. Ezen a ponton túl viszont mindenki, aki a weblapra látogat, már csak megrövidíti (ugyanakkor intenzívebbé is teszi) az áldozat szenvedéseit. Mindez ügyesen tükrözi a kollektív bűnbeesés pszichológiáját: minél többen veszik ki a részüket a rítusból, annál kisebb az egy főre eső bűn súlya, annak ellenére, hogy az "össztömeg" minden esetben ugyanaz marad.
Robert Fyvolent és Mark Brinker forgatókönyve elég sötét képet fest a(z amerikai) társadalomról. A kíváncsiság ebben a történetben egyértelműen lebontja az erkölcsi gátakat, a honlap látogatottsága percről percre nő a sajtótájékoztató alatt, amelyen éppen arra kérik a lakosságot, ne nézze az oldalt. A büntethetőség kérdése egyébként fel sem merül, annak ellenére, hogy - bár a honlapot üzemeltető pszichopata a film tanúsága szerint online módszerekkel elkaphatatlan - az amatőr felhasználók azonosítása bizonyára nem okozna gondot az FBI netbűnözésre szakosodott ügyosztályának.
A szerkezeti és egyéb középszerűségen kívül épp az ehhez köthető morális probléma elmaszatolása "óvja meg" ezt a mozit attól, hogy emlékezetessé váljon. A Gyilkosság online alkotói feldobnak egy ötletet, de nem kezelik a helyén, tartózkodnak nem csak az állásfoglalástól, hanem attól is, hogy ezt a súlyos kérdést kicsit közelebbről is megvizsgálják. Ugyanaz a gond ezzel, mint a (jövedelemszerzési céllal készülő) snuff-fal, amiről nem tudjuk biztosan, hogy létezik-e, illetve a gyerekpornóval, amiről viszont sajnos igen: hogy túlmutat az egyszeri bűnön, mert csak akkor jelenik meg, ha van rá kereslet.
