Az egykori kereskedelmi televíziós, a művészi - írói- és filmes - ambíciókat dédelgető Tolvaly Ferenc hármasra duzzasztotta úgynevezett "zarándoklatfilmjeinek" a számát. A Boszporusz felett a híd csatlakozik a 2005-ben készült, a Santiago de Compostellába vezető Szent Jakab-úttal foglalkozó El Camino - Az út és a 2006-os Tibetben a lélek című dokumentumfilmjéhez. Mindegyik mozgóképhez egy-egy könyv és fotóalbum is társul. A (vélhetően) tudatosan építkező tematika szerint az első film a keresztény misztika segítségével keres utat az istenhez, a második opusban a buddhista tanok segítik a vándort a megtisztuláshoz, most pedig az iszlám hitvilágba pillanthatunk be, körbejárva az időt és az örökkévalót. A rendező-forgatókönyvíró szerint ugyanis az iszlámban párhuzamosan megnyilvánuló modernség és ősi hagyomány alkalmas arra, hogy kizökkenjünk a jelenből, illetve éppenséggel az örök jelent éljük, a végtelenné merevített mát.
Dokumentumfilmjében mindemellett arra is törekszik, hogy a muzulmán miliőt ne a manapság sajnálatosan (de valljuk be: nem minden alap nélkül) eluralkodott tévhitek alapján mutassa be, azazhogy ne csupán fanatikus fundamentalistákkal azonosítsa a mezei judeo-keresztény euro-atlanti polgár az Allah-hívőt.
A Boszporusz felett a híd tulajdonképpen egyetlen - zömében: marokkói (tangeri) - napot mutat be, az ősi ritmust és tagolást véve alapul, vagyis az iszlám hit egyik alappillérének tartott napi ötszöri imádkozást, mint szakaszolást követve (amikre pirkadatkor, délben, a munka végeztével, napnyugatkor és este kerül sor). Járunk mecsetekben, ősi (biblikus) tájakon, a tangeri kikötőben (szemközt a fiataloknak "álmaikban Európa visszainteget"), szukokban (kb. piacokon), kerengő dervisek között stb. A hit itt - erősen - hat, a film címének feloldása is az, hogy "a hit úgy köti össze a hívőket Keleten és Nyugaton, mint a Boszporusz felett a híd Ázsiát Európával" (idézet: Tolvaly Ferenc).
Aki többre, mélyebbre vágyik a felszín turistaprospektus-szerű karcolgatásánál, mérgelődni, jobb esetben ásítozni fog. Zavarja, hogy közhelyszerű képek között esetlegesen összeilleszkedő, heurisztikus kinyilatkoztatások sorjáznak, miközben a szerző szemmel láthatóan jól érzi magát a forgatási helyszínek kávéházaiban. (Javaslatunk: ha nincs pénze utazni, de érdeklik ezek a témák, olvasson otthon. Ajánlott művek: Korán, Biblia, Véda.)
Ám aki Tolvaly korábbi - mondjuk így - "népszerű-ismeretterjesztő lélekúti filmjeit" kedvelte, most sem fog csalódni.
