Will Smith és mikrofonfejű fia a Boldogság nyomában című érzelgős sorsdrámában együtt bizonyítják, hogy a rapperek és a rappergyerekek is lehetnek jó színészek.
A brókerek nagyon kedves emberek ám. Előzékenyen átengedik a nyugdíjasokat a zebrán, pedig át is roboghatnának a tűzpíros, lízingelt Ferrari Testarossával a sárgán, előre köszönnek a portásnak és nem felejtik el megkérdezni, hogy mi van a gyerekekkel, meg az asszony méhnyak-rákjával, és mindig adnak egy-két dollárt, meg egy vállon veregetést a sarki csövesnek. Jó, néha kedélyesen megforgatnak a tőzsdén pár milliárdot, de az biztos, hogy munkaidő után leginkább virágos réteken szoktak szökellni, vidáman, hogy a szél ide-oda dobálja a selyem nyakkendőjük, és még csak nem is tudják, hogy mi az, hogy bennfentes kereskedelem vagy sikkasztás.
Legalábbis ez derül ki a Boldogság nyomában című filmből, amiben Will Smith, vagyis Chris Gardner nagyon szegény és még gyereke is van, de akkor is, csak azért is bróker akar lenni. Mert hogy az amerikai alkotmány szerint mindenkinek joga van a boldogságra való törekvéshez, vagyis a kertvárosi családi házhoz, a magániskolához, a sportkocsihoz és persze a mindehhez szükséges banki hitelekhez.
A sors persze csúnyán kibabrál a főhőssel, hiába veszik fel végre gyakornoknak az egyik legmenőbb San Franciscó-i brókercéghez, nem kap fizetést, felesége elhagyja, ő pedig egy idő után az utcán, illetve a metró nyilvános vécéjében találja magát ötéves kisfiával együtt.
De persze Chris Gardner, vagyis Will Smith nem adja fel, alig fél óra alatt kirakja a Rubik-kockát, milliomosokkal smúzol és grafikonokat elemez, hogy aztán naplemente legyen, tengerpart, szeretet és az Alapító Atyák elénekeljék az American life-ot Madonnától.
Az amerikai élet és az értéktőzsde dicshimnusza a Boldogság nyomában, de ne legyintsünk olyan nagyképűen globalizációellenes, szélsőbalos, ökohippi pulóverünk kinyúlt ujjával, a kilencvenedik percig sírni fog itt mindenki, akinek nem egy Marx-összes van a szíve helyén. Mert, hát ki bírna uralkodni a könnyzacskóin, ha egy mikrofonfrizurás kissrác bánatos szemeit kell néznie szélesvásznon?
Ráadásul az egész, szívfacsaró történetet hitelesen adja elő Will "Wild, Wild, West" Smith, aki az Ali után ebben a filmben is bizonyítja, hogy nem csak egy afroamerikai Geszti Péter, de színész is. És akkor még nem is beszéltünk az ötéves kisfiút alakító nyolcéves Jade Smith-ről, a milliomos rapper-színész-producer legkisebb fiáról, aki a pónilovakkal, plazmatévékkel és privát úszómedencékkel terhelt előélete ellenére is jól adja a csórót, és valahogy nem is olyan idegesítően mesterkélt, mint a gyerekszínészek többsége. És ezért még azt is megbocsáthatjuk neki, hogy csak azért van ott, mert apuka benyomta a filmbe.
Hazug, de szórakoztató film a Boldogság nyomában, és végül is a lassan artikulált tanulsággal sincs semmi baj, hiszen ki ne akarna hinni abban, hogy az álmokért meg kell küzdeni, meg hogy végig a sárga úton? Ráadásul a filmből kiderül, hogy minden hippi lop, vagy ha nem, hát teljesen idióta, úgyhogy már ezért megéri végigkönnyezni ezt a két órát.
